Újabb előadás az István, a királyból a szegedi szabadtérin
Forrás: MTI |
2013. március 06. szerda 09:38 |
A közönség elképesztően rövid idő alatt kapkodta el a Szegedi Szabadtéri Játékok idei záróprodukciója, az István, a király két meghirdetett előadására a belépőket.
A hatalmas
érdeklődésre tekintettel az István, a király egy újabb előadását
hirdette meg a Szegedi Szabadtéri Játékok a nemzeti ünnep napjára,
augusztus 20-ra, a korábban a műsorban szereplő augusztus 17-i és
18-i mellett tájékoztatta Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense kedden az
MTI-t.
A jó helyekre a bérleteken kívül szinte lehetetlenség
jegyet szerezni.
A fesztivál menedzsmentje éppen ezért úgy döntött: harmadik
előadást hirdetnek a darabból.
A harmincéves jubileumát ünneplő
legendás rockoperát a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is láthatja a
Dóm téri közönség.
A rendező, Alföldi Róbert már most kész koncepcióval
rendelkezik, Menczel Róbert díszlet-, Nagy Fruzsina
jelmeztervezővel, valamint Vörös Róbert dramaturggal alaposan
kimunkált színpadi elképzeléseket mutattak be a két szerzőnek. Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az
izgalmas, kortárs koncepciót.
A nemzeti rockoperát új szereplőgárdával, látványvilággal
mutatják be, Szegeden. Az 1983. augusztusi ősbemutató harmincadik
évfordulójához kapcsolódó jubileumi produkció különlegessége, hogy a
darabot története során most először játsszák élőzenével, hatvantagú
zenekarral.