Szerbia: Nincs akadálya a kormányalakításnak
Forrás: Duna TV - Híradó |
2012. július 11. szerda 12:41 |
Öt szerb párt vezetője koalíciós megállapodást írt alá kedden.
Közel hetven nappal a májusi választásokat követően Szerbia egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy új kormánya legyen, miután a hatalmi többséget alkotó pártok képviselői kedden aláírták a koalíciós megállapodást. A minisztériumok pártok közötti felosztásáról egyelőre csak találgat a sajtó – számolt be a Duna Televízió Híradója.
Egy lépéssel közelebb került Szerbia az új kormány megalakulásához, miután kedden késő délután öt szerb párt vezetője ellátta kézjegyével azt a koalíciós megállapodást, amely lehetővé teszi a kormányalakítást.
"Ez a megállapodás nem az új kormányról szóló megállapodás. Ez a megállapodás az erős, igazságos Szerbiát jelenti, amely az Európai Unióba igyekszik, de ezzel párhuzamosan megvédi a nemzeti és állami érdekeit is" – mondta Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke.
A minisztériumok elosztásáról a megállapodást aláíró pártok csak annyit árultak el, hogy a Szerb Haladás Párt nyolc minisztériumot, a szocialisták és a köréjük tömörülő szövetségeseik öt, a Szerbia Egyesült Régiói pedig két szaktárcát irányítanak majd. Bár Szerbiában a lakosság több mint 30 százaléka nemzeti kisebbség, kisebbségi minisztérium létrehozásáról egyelőre szó sincs.
Mérhető eredményeket akarunk, egy éven belül el kell érni az uniós csatlakozási tárgyalások időpontjának kitűzését is. A szerződést aláíró pártok sokszor ellentétes oldalon álltak, de most ennek a kormánynak olyan kihívásokkal is szembe kell néznie, mint Koszovó kérdése és a gazdasági válság – tette hozzá Aleksandar Vucic, a Szerb Haladás Párt ügyvezető elnöke.
"A jelenlegi költségvetési hiány a legnagyobb Szerbia történelmében. Rendkívül rossz helyzetben van a gazdaság, javítani kell a kereskedelmi mérlegen, segítenünk kell a termelőknek is, mert belőlük él az egész ország. Komoly csökkentést kell végrehajtanunk a költségvetés kiadási oldalán és mindenekelőtt csökkenteni a bürokráciát" – jelentette ki Mladjan Dinkic, a Szerbiai Egyesült Régiók elnöke.
A 250 tagú Szerb Parlamentben 131 képviselő támogatását tudhatja maga mögött a leendő új szerb kormány. A kormányalakítással megbízott Ivica Dacic azt is bejelentette, hogy az elkövetkező napokban a kisebbségek képviselőivel is ismerteti programjukat. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke már korábban közölte, hogy öt képviselőjükkel ellenzékbe vonulnak a szerb parlamentben.