Újrarajzolták a kört: ők kérhetik az eszközkezelő segítségét
Forrás: Duna Híradó |
2012. június 12. kedd 18:25 |
Szociális rászorultság alapján segítséget kaphatnak a Nemzeti Eszközkezelőtől azok a rászorulók, akiknek a körét egy héten belül meghatározza a kormány.
A Duna Híradóban bemutatott Molnár Józsefet naponta legalább háromszor hívja bankja, hogy törlessze hitelét. A nagyvenyimi férfi azonban már egy éve nem tud fizetni. 170 ezer forint a család havi jövedelme és csaknem 130 ezer forintot kellene fizetnie törlesztőrészletként. A háromgyerekes család most abban bízik, hogy a Nemzeti Eszközkezelő megsegíti őket. Erre minden esélyük megvan, hiszen hétfőn a parlament úgy módosította a törvényt, hogy a jövőben könnyebb lesz bekerülni a társaság programjába.
"Aki fel akarja ajánlani ingatlanát, annak első lépésben bankját, vagy a követeléskezelőt kell felkeresnie" – fejtette ki a műsorban Ternyák Edit, a Nemzeti Eszközkezelő szóvivője.
A módosítást követően már nem csak az kérheti az eszközkezelő segítségét, akinek ingatlanát már kényszerintézkedésre kijelölte bankja. "Megszűnt az a feltétel is, hogy a hiteladósnak, a vele egyháztartásban élő házastársának vagy élettársának két családi pótlékra jogosító gyermeket kell nevelnie"- tette hozzá.
A programba a jövőben szociális rászorultság alapján lehet bekerülni. Arról, hogy a devizahitelesek közül ez pontosan kiket érinthet, napokon belül rendeletet alkot a kormány.
A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szerint egyértelműen meg kell határozni a rászorultak körét: "Főleg azok tartozzanak bele, akik kevés jövedelemből kell, hogy megéljenek. Vagy azok, akik nyugdíj előtt állnak és nagyon nehéz számukra az újbóli elhelyezkedés, amennyiben elvesztették a munkahelyüket, valamint a nyugdíjas korúak, akik a gyermekek miatt adták ingatlanukat fedezetként a hitelekhez" – mondta el Lénár Mariann, a szervezet főtitkára.
Idén 8, jövőre 7, 2014-ben pedig 10 ezer ingatlant vásárolhat meg az eszközkezelő a bajba jutott hitelesektől, akik ezután bérlőként maradhatnak otthonaikban.
Bekerült a törvénybe továbbá az is, hogy a bérlő halála után a vele együttlakók tovább bérelhetik a hitelre vásárolt ingatlant.