Híradó mottó
2013. május 22. frissítve 09.06

Új Széchenyi-terv: elérhetők a kockázati tőkeprogram felhívásai

Forrás: MTI | 2012. június 12. kedd 16:10 |
| A+ A- | Megosztás:

Elérhető az Új Széchenyi-terv kockázati tőkeprogram két új felhívása, a pályázatokon csak kockázati tőke alapkezelők indulhatnak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden.

Az Új Széchenyi-terv keretében megjelent konstrukciókkal a kormány célja az, hogy javítsa az induló és növekedési életszakaszban lévő vállalkozások piacon maradását és fejlődését - hangsúlyozza az NFÜ a közleményben.

A két pályázati felhíváshoz kapcsolódóan összesen 28,5 milliárd forintos keret áll rendelkezésre: 6 milliárd forint a magvető (induló) alapokra, 22,5 milliárd forint pedig a növekedési alapokra.

A Közös Magvető Alap alprogram keretében négyszer 1,5 milliárd forint befektetési összeget ítélnek oda.

A Közös Növekedési Alap alprogram keretében háromszor 4,5 milliárd forint, valamint háromszor 3 milliárd forint támogatás adható.

A tájékoztatás szerint ehhez minden alap esetében legalább 30 százalék arányban magánbefektetői forrást kell hozzátenni, amely további mintegy 12,5 milliárd forintot jelent. Így a 10 alapkezelő által végrehajtott befektetések összesen legalább 41 milliárd forintnyi beruházást eredményezhetnek 2015 végéig - emeli ki az NFÜ a közleményben.

A Közös Növekedési Alap alprogram célja és feltételrendszere hasonlít a már működő JEREMIE kockázati tőkeprogramhoz: elsődlegesen a növekedési életszakaszban lévő, innovatív vállalkozásokat kívánja támogatni, de már nagyobb összegű tranzakciókkal, az érettebb szakaszban tartó projekteket preferálva.

A Közös Magvető Alap alprogrammal a kormány egy olyan kedvezményezetti kört céloz meg, amely eddig nagyon korlátozottan jutott tőkéhez. A program a nagyon korai fázisban lévő, akár csak koncepciószinten létező, viszonylag alacsony kezdeti forrásigénnyel bíró innovatív projekteket kívánja támogatni.

Az úgynevezett magvető fázisú projektek sajátosságaival összhangban a maximálisan befektethető összeg 150 ezer eurónak megfelelő forintösszeg 12 hónap alatt, amelyet még egy befektetési döntés legfeljebb további 150 ezer eurónyi finanszírozással egészíthet ki. Erre az alprogramra a már futó tőkeprogramban részt vevő alapkezelők is pályázhatnak.

A pályázatokat 2012. július 30-án, hétfőn 8 és 15 óra között lehet beadni a Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. székhelyén.

Megosztás:
Képgaléria