Cséfalvay: Magyarországnak kész a házi feladata
2012. június 12. kedd 13:46 |
Az államtitkár szerint csak stabil viszonyok között lehet gondolkodni gazdasági növekedésről.
Jónak és megfontolandónak nevezte a Költségvetési Tanács megfogalmazta tanácsokat Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában.
Hozzátette: azt látni kell, hogy ősz óta az európai gazdaság fokozatosan lassul, és a magyar gazdaság, minthogy nagyon exportorientált, ezer szállal kötődik az európaihoz. De minden számítás azt mutatja, hogy a következő évben növekedés lesz, ennek mértékéről vannak eltérő vélemények. Azt is látni, hogy az idei év második felében ennek a növekedésnek a jeleit már megmutatkoznak, és azoknak a reformoknak, amelyeket a kormány végigvitt az elmúlt másfél évben, lassan „beérnek az eredményei”, s beindulhat a gazdasági növekedés.
Cséfalvay azt mondta: azért nagyon fontos a Költségvetési Tanács véleménye, mert ha a kormány elkötelezett is a költségvetési hiány tartása mellett, jó, hogy vannak olyan intézményeink, melyek megakadályozzák, hogy túlköltekezést célzó költségvetés kerüljön a parlament elé.
Beszélt arról is, hogy idén technikailag kikerülhetünk a túlzottdeficit-eljárás alól, december 31-én lesznek meg az idei évre vonatkozó, végleges számok, és jövő tavasszal dönthet az Európai Bizottság, majd a pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) a kérdésben. Felhívta rá a figyelmet, hogy 2004 óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt van Magyarország.
Arra a felvetésre, miszerint elképzelhető, hogy a kelet-európai országoknak szánt támogatások rovására kapnak mentőcsomagokat a bajba jutott uniós tagállamok, azt válaszolta: ennyire nem menne előre ebben a kérdésben. Szerinte egyelőre arról van szó, hogy kölcsönösen felelősséget vállalnak tagországok egymás adósságaiért, ami politikailag nagyon kényes kérdés. Ennél sokkal fontosabb az, hogy minden országnak el kell végeznie a házi feladatát. Ez pedig nagyon egyszerű: az államháztartást rendbe kell hozni, a hiányt 3 százalék alá kell szorítani. Magyarország ezt a házi feladatot elvégezte. Csak stabil viszonyok között lehet gondolkodni gazdasági növekedésről – állapította meg az államtitkár.