Kegyetlen megtorlások Szíriában – újabb 25 halott
Forrás: MTI |
2012. május 13. vasárnap 21:48 |
18 civil, öt katona és két dezertőr vesztette életét vasárnap Szíriában a hatóságok megtorló akcióiban, valamint a kormányerők és a dezertált katonák összecsapásaiban.
Ezt az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű jogvédő szervezet jelentette.
Közben a felkelők oldalára átállt Rijád el-Aszaad ezredes, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) parancsnoka egy lapnyilatkozatban azt állította, hogy a damaszkuszi rezsim összejátszik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. A kormányerők öt áldozatukkal, köztük egy nővel egy Hama tartománybeli faluban, Tamanaat al-Gabban végeztek az OSDH szerint. Más források szerint viszont legkevesebb heten vesztették életüket a szunniták lakta települést páncélos támogatással megrohamozó katonák támadásában.
A Damaszkusztól 40 kilométerre lévő Dmejrben egy úttorlasznál egy civilt lőttek le kormánykatonák, a fővárostól 17 kilométerre levő Dumában pedig egy mesterlövész végzett ugyancsak egy civillel. A Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) elnevezésű, a rendszerellenes megmozdulásokat összefogó szervezet arról számolt be, hogy harckocsik és nehézfegyverekkel lőtték a települést, ahol éjszaka a Bassár el-Aszad elnökhöz hű katonákkal vívott harcban elesett egy felkelővezér.
Az internetre feltett videók tanúsága szerint a déli Deraa tartományban öt katona esett el a harcokban, a középső Homsz tartománybeli Kuszeirben pedig két civil halt meg. Deir-ez-Zór tartományban egy dezertált tiszt vesztette életét kormánykatonák rajtaütésszerű támadásában. A főváros, Damaszkusz külvárosában is voltak összecsapások. Az OSDH adatai szerint mintegy 900 ember, köztük 700 civil vesztette életét erőszakcselekményekben Szíriában április 12. óta, amikor hatályba lépet a tűzszünet, amelynek az ellenőrzésére az ENSZ már 176 fegyvertelen megfigyelőt küldött a közel-keleti arab országba.
A dezertált szíriai katonák élére állt Aszaad ezredes az ar-Rad című kuvaiti lapban vasárnap megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy ha az al-Kaida valóban jelen van Szíriában, az csakis a szíriai hírszerzéssel való együttműködésnek tulajdonítható. "Tudomásunk van arról, hogy a szíriai rezsim az összekötő szerepét játszotta Irakban az al-Kaida és más szervezetek között, és azt is tudjuk, hogy az al-Kaida elemei kapcsolatban állnak a szíriai légierő felderítő szolgálataival" - mondta az ezredes a terrorszervezet lehetséges szíriai jelenlétéről. Emellett úgy vélte, a damaszkuszi rezsim állt a csütörtökön Damaszkuszban elkövetett, 55 emberéletet követelő kettős robbantásos merénylet mögött, és nemzetközi vizsgálatot kért.
A damaszkuszi terrorcselekmény elkövetőjeként egy magát al-Noszra Frontnak nevező, eddig ismeretlen csoport adott hírt magáról.