A kórosan vékony sztár végre igent mondott
Forrás: hirado.hu/showbizspy.com |
2012. május 07. hétfő 09:18 |
Angelina Jolie végre rászánta magát, hogy néhány pluszkilóval erősítse nőiességét. Hízókúrába kezd.
Angelina Joliért sokan aggódtak.
A színésznő ugyanis gyakorlatilag leszokott az evésről, tulajdonképpen folyadékon, zöldségen és gyümölcsön kívül talán a gyerekek gumicukrából evett még nagy ritkán egy-egy darabot.
Mindezt az egészséges táplálkozás jegyében tette, arra hivatkozva, hogy a vega étrendből nyeri azt az energiát, amire a gyerekek és a munka mellett szüksége van.
Csakhogy a színésznő már csontsoványra ette magát, Amerika egyik legismertebb ékezési szakembere már azt mondta, Jolie beteg, és szabályosan a szemünk láttára fog belehalni a koplalásba, hacsak meg nem jön az esze.
Utoljára akkor volt rajta némi felesleg, amikor az ikrekkel volt várandós
(Fotó: MTI/EPA)
Jolie-t azonban ez sem hatotta meg, továbbra is tartotta magát saját (nem)evési szokásaihoz. Eddig. Ugyanis a közelgő nyári esküvő előtt - vélhetően Brad rábeszélésére - igenis szeretne még dögösebben kinézni, s ezért még arra is hajlandó, hogy enni fog, és felszed néhány kilót.
A hízókúrában pedig egy remek szakember segíti: a pucér szakács, azaz Jamie Oliver. Őt kérte meg Brad, venné kezelésbe feleségét - egészséges húsételekkel és hízlalóbb, de nem kíméletes szénhidrátokkal. A színésznő egészen pontosan öt kilót szeretne magára szedni (mások mit nem adnának azért, ha le tudnák adni!), s mivel ő maga sohasem főz, ezért igencsak elkél a konyhai segítség.
Brad persze így is imádja leendő feleségét, de úgy szeretné látni, ahogy addig még nagyon ritkán sikerült: kissé kövérebben...