Az elmúlt három hónapban ez volt a harmadik földmozgás a térségben.
A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ...
Szombathelyen, a Jáki úti temetőben az őzek rendszeresen lelegelik a sírokról a virágokat, a koszorúkat. A panaszok miatt egy héten át...
Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy...
Áprilisban folytatódott a ciprusra látogató külföldiek számának a csökkenése.
A nicosiai pénzügyminisztérium újabb nyolc, az országban tevékenykedő külföldi bank esetében oldotta fel a pénzátutalás és a pénzfelvétel...
Az újabban kilőtt rakéta is a Japán-tengerbe csapódott be, mint a szombati három.
Csaknem tízezer auschwitz-birkenaui fogoly meggyilkolásában vett részt bűnsegédként a stuttgarti ügyészség szerint Hans Lipschis.
Katonai szakértők szerint a műholdon keresztül vezérelt Spike rakéták 70 kilogramm súlyúak, és hatótávolságuk 20 kilométer. Jonpjong 11...
Moore vérszemet kapott: a válás már nyolc számjegyű összegért zajlik.
Azt a boszorkányt, aki ennél magasabbra repül Szváziföldön, letartóztatják.
A hír nem is annyira meglepő, Depp, alias Ollókezű Edward pedig büszke rá.
A 14 és 15 éves fiataloknak sem jogosítványuk, sem kötelező felelősségbiztosításuk nem volt, és bukósisakot sem viseltek.
Életét vesztette egy középkorú férfi, amikor motorjával egy személyautónak ütközött a 3-as főúton, Gödöllő közelében vasárnap késő...
Az egyetemistát 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolják.
A tudósok mintegy harmincmilliárd időszaki kabóca felbukkanására számítanak.
Ritka gazdagságú viking leletre bukkant egy 16 éves fiú Dániában, 1939 óta nem volt példa hasonlóra.
Tizenöt évnyi próbálkozás után először sikerült emberi őssejteket létrehozni klónozással amerikai kutatóknak.
Az ítéletidő mellett az is rányomta a bélyegét a fesztivál első napjaira, hogy a kritikusok szerint eddig igazi remekművet még nem...
A Duna-háromszögben élő német kultúrát, a mai német kisebbségi létet mutatja be a Néprajzi Múzeum pénteken nyíló kiállítása.
Május 29-én Tompa Gábor társulatának két előadását is láthatja a közönség a Pesti Színházban és a Házi Színpadon.
Az LG prémiumkategóriás telefonjainak formatervét kapta az Optimus L5II-t.
A magyar felnőttek 29 százalékának volt okostelefonja tavaly év végén, a készülékek használata átlag feletti a férfiak, a fiatalok, a...
Bemutatását követően szűk egy hónappal a Samsung Galaxy S4 mobiltelefon eladási száma a jövő héten átlépi a 10 milliót - írta a Korea Times...
Hungarian Human Resources Minister Zoltan Balog signed a bilateral cultural cooperation agreement with China in Beijing on Tuesday.
All the real tastes of Hungarian culture went on show in San Francisco and Miami over the weekend, with folk dance groups, winemakers and...
Pope Francis and a delegation of the Council of the European Bishops' Conferences (CCEE) led by Hungarian Cardinal Peter Erdo exchanged...
A több mint ezer hektáron égő tűz lakott ingatlant nem veszélyeztet.
A 21. század elején kijelenthetjük, hogy a nagy tömeghadseregek kora lejárt, és speciális képességekre van szükség – mondta Vargha Tamás.
Nyáron rendszerint megnövekszik a kereslet a benzinre, ami áremelkedés irányába hathat, a tőzsdei árak és a forintárfolyam azonban olyan tendenciát mutat, amely ellensúlyozhatja ezt.
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.
Az esztergom-budapesti érsek arra kérte a résztvevőket, hogy imádkozzanak a minket körülvevő világért, hogy a szomorúság adja át helyét az örömnek.
A most született állat a huszonnyolcadik budapesti születésű zsiráfborjú. A 170 centiméter magas jövevényt a közönség néhány napon belül láthatja.
Csíksomlyó, 2013. május 18 MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Csíksomlyó, 2013. május 18 Fotó: Czeglédi Zsolt
Csíksomlyó, 2013. május 18 Czeglédi Zsolt
Zarándokok érkeznek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A csíksomlyói pünkösdi búcsú az erdélyi Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A csíksomlyói pünkösdi búcsú 2013. május 18-án.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Csíksomlyó, 2013. május 18.A csíksomlyói pünkösdi búcsú az erdélyi Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A csíksomlyói pünkösdi búcsú 2013. május 18-án MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Zarándokok érkeznek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra 2013. május 18-án.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Áder János államfő (b2) és felesége Herczegh Anita (b), Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b3) és felesége Semjén Gabriella (b4) a csíksomlyói pünkösdi búcsún MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Ternyák Csaba egri érsek, az idei búcsú főszónoka a csíksomlyói pünkösdi búcsún 2013. május 18-án.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője (b) átveszi a Csíksomlyó Expresszen összegyűlt adományt Frigyesy Ágnes szervezőtől a csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központban MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Természetjárás, vízitúrák, gyógyfürdők és számos kulturális program várja a látogatókat a festői Tisza-tónál és annak környékén.