Megverték - megmutatta sérüléseit a börtönben lévő politikus
2012. április 27. péntek 23:47 |
A múlt pénteken éhségsztrájkba kezdett ellenzéki vezetőt súlyos hátfájdalmak gyötrik. Azt állítja bántalmazták az őrök kórházba szállítása közben.
A bebörtönzött riválisával való bánásmód miatt az európai politikusok kereszttüzébe került Viktor Janukovics ukrán elnök utasította az ügyészséget, vizsgálják ki a Julija Timosenko múlt heti börtönbeli bántalmazásával kapcsolatos híreket.
Bántalmazták?
Timosenkót múlt pénteken vitték kórházba hátfájás miatt. A volt kormányfőt, a korábbi "narancsos forradalom" egyik vezetőjét vasárnap már vissza is szállították a börtönbe, miután elutasította a kezelést. Ügyvédje e hét elején közölte, hogy a politikust a kíséret állítólag bántalmazta, amikor a harkivi kórházba vitték. Kisebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett a karján és a gyomrán is.
Az 51 éves ellenzéki politikus azzal vádolta meg az őreit, hogy kórházba szállítása közben bántalmazták, és bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd. A büntetés-végrehajtás tagadta a vádat.
A tavaly októberben hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko ügye alaposan lehűtötte az EU és Ukrajna közötti viszonyt, az unió "szelektív igazságszolgáltatással" vádolja Kijevet.
Timosenkót a harkivi kacsanyivkai börtönben őrzik, Harkiv az egyike a négy ukrajnai városnak, ahol Eb-mérkőzéseket játszanak.
Tüntettek Kijevben
Ellenzéki pártok "Az elnyomás elleni Ukrajnáért" jelszóval tüntetést tartottak pénteken Kijev központjában. Mintegy kétezer ember vonult végig a városon a Batykivscsina (Haza) és más pártok zászlói alatt.
A megmozdulás résztvevői követelték a Batykivscsina vezetőjének, a hatalommal való visszaélés miatt hét év börtönre ítélt Julija Timosenko volt miniszterelnöknek a szabadon bocsátását. "Julija az elnökünk" és "Börtönbe Janukoviccsal (a jelenlegi elnökkel)" - hallatszott a felvonulás élén haladó gépkocsikra szerelt hangszórókból.
Nem szimulál
A Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt megvizsgáló német orvosok kételkednek abban, hogy a bebörtönzött politikus hátfájdalmait saját hazájában sikeresen kezelni tudnák.
Karl Einhaupl, a berlini Charité Egyetemi Kórház vezetője pénteken úgy fogalmazott; nem valószínű, hogy az ukrajnai Harkiv kórházában lefolytatott kezelés sikeres lenne, mert Ukrajna nem rendelkezik a megfelelő szakértőkkel. Einhaupl és csapata korábban megvizsgálta az intézmény adottságait. A német orvos egyben kizárta, hogy Timosenko szimulálna, s csak tettetné fájdalmait.
A német orvos elmondta: a pénteken éhségsztrájkba kezdett Timosenkót súlyos hátfájdalmak gyötrik. Hozzátette: a volt ukrán kormányfő visszautasította a kezelést, mivel "nem bízik az ukrán egészségügyi rendszerben", attól tartva, hogy szándékosan megfertőzik őt. A berlini kormány németországi kezelést ajánlott fel Timosenkónak.