Szijjártó: Áttörés előtt állunk
Forrás: m1 - Ma reggel |
2012. április 25. szerda 07:17 |
Magyarország a saját lábán meg tud állni, finanszírozni tudjuk magunkat a piacokról, de nem mindegy, hogy ennek milyen költsége van – mondta a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter szerint Magyarország elemi érdeke a tárgyalások mielőbbi megkezdése az IMF-fel és az Európai Unióval.
Pozitív fejleményeket hozott az Orbán-Barroso találkozó. A miniszterelnök szerint lényegében elhárultak az akadályok és hamarosan kezdődhetnek az IMF-tárgyalások. A hírre a forint erősödni kezdett. Az Európai Bizottság szerdán dönt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokról, de most már Brüsszelben is azt mondják: sokat közeledtek az álláspontok.
Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője a Ma reggelben elmondta, hogy a Barrosóval való találkozó pozitív fejleményeket mutatott. A nyitott kérdések elsöprően döntő többségét megoldottuk, s van néhány kisebb jelentőségű ügy, amelyben a nyitott kérdések lezárása majd az Európai Bíróság hatáskörébe fog tartozni – közölte.
„Az, hogy sok kérdést meg tudtunk oldani, az a nagyon alapos és nagyon intenzív konzultációknak köszönhető” – mondta a szóvivő, hozzátéve: áttörés előtt állunk.
Az IMF-fel és az Európai Unióval folytatott tárgyalások mielőbbi megkezdése, és a reménybeli mielőbbi megállapodás Magyarország elemi érdeke – közölte Szijjártó Péter. Egy olyan biztonsági hálóra van szükség, amely megszilárdítja a pozíciónkat a piacokon - mondta a szóvivő.
„Magyarország a saját lábán meg tud állni, finanszírozni tudjuk magunkat a piacokról, de nem mindegy, hogy ennek milyen költsége van” – közölte. Hozzátette: Ha megállapodást kötünk, akkor a pénzügyi piacokról olcsóbban tudjuk finanszírozni magunkat, mert kevesebb kamatot kell fizetni arra a pénzre, amelyet a piacok bocsátanak az ország rendelkezésére – magyarázta Szijjártó Péter.