Híradó mottó
2013. május 24. frissítve 16.37

Közfoglalkoztatottak is részt vesznek az adatok bevitelében

Forrás: MTI | 2012. április 22. vasárnap 11:45 |
| A+ A- | Megosztás:

A kormány tervei szerint közfoglalkoztatottak fogják elvégezni a tavaly októberi népszámlálás adatbeviteli feladatait.

A kormány mintegy 274 millió forintot csoportosít át a költségvetésben azért, hogy közfoglalkoztatottak végezhessék a tavaly októberi népszámlálás adatbeviteli feladatait.

A szombati Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat 273,8 millió forinttal csökkenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) dologi kiadásaira szánt összeget, a pénz a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba kerül. A népszámlálási adatok bevitelében így a Start-munkaprogramban dolgozó közfoglalkoztatottak vehetnek részt. Az átcsoportosítás azonnali hatályú, az esetlegesen fel nem használt pénzt a KSH november 20-ig visszakapja.

A kormány márciusban módosította a tavalyi népszámlálással összefüggő feladatokról szóló kormányrendeletet, így a papír alapú kérdőívek gépi adatbevitelét március 1-je helyett két és fél hónappal később, május 15-ig kell megkezdenie az Educatio Kft.-nek. A kabinet akkor arról is határozott, hogy a cégnek közfoglalkoztatottakat is be kell vonnia a munkába.

Virágh Eszter, a KSH népszámlálási szóvivője már február közepén jelezte az MTI-nek, hogy a gépi adatbevitel kezdete valószínűleg néhány hetet csúszik a közbeszerzési eljárás elhúzódás miatt. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter később egy parlamenti kérdésre adott válaszában azt közölte, hogy bár a népszámlálási adatok feldolgozása később történik meg, mint ahogyan a KSH eredeti ütemtervében szerepelt, ez azonban nem veszélyezteti az adatok pontosságát és megbízhatóságát.

Megosztás:
Képgaléria