Rendőrkézen a robbantással fenyegetőző fiatal
Forrás: MTI |
2012. február 22. szerda 17:03 |
A rendőrség csaknem kéthetes nyomozás után fogta el a 21 éves fiatalt. A gyanúsított azzal fenyegetőzött, hogy robbantani fog a debreceni nagyállomáson.
A fenyegetés miatt 170 utasnak és 110 dolgozónak, a buszpályaudvart pedig mintegy 400 utasnak és 40 dolgozónak kellett elhagynia az átvizsgálás idejére. A vasúti közlekedés órákig szünetelt, és jelentős késések voltak a Budapest-Záhony vonalon.
Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a rendőrség csaknem kéthetes nyomozás után fogta el a 21 éves fiatalt Hajdúsámsonban. A gyanúsított beismerte a bűncselekményt, de tettére nem tudott magyarázatot adni. Az általa okozott kár több tízmillió forint. A férfi közérdekű üzem működésének megzavarása miatt akár tíz év szabadságvesztést is kaphat - tette hozzá a szóvivő.
Az utóbbi hónapokban többször is fenyegetőztek a debreceni vasútállomás és bírósági épületek felrobbantásával, kedden pedig hasonló jelzést kapott a Debreceni Egyetem is, robbanóeszközt azonban nem találtak.