Extrém hideg – Budapesten a legnagyobb jégtörő hajó + fotógaléria
Forrás: MTI |
2012. február 10. péntek 18:03 |
Két méter mélyen is képes megbontani a jégtáblákat az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi, amely várhatóan szombaton ér Bajára; hajó csütörtökön indult el a gönyűi kikötőből.
A negyven méter hosszú, 420 tonnás vízkiszorítású Széchenyi legnagyobb merülése 1,9 méter, de - különleges csavarmozgásának köszönhetően - ennél mélyebben is képes megbontani a jégtáblákat. A Mahart honlapján található adatok szerint a személyhajók legnagyobb merülése teljes terhelésnél 1,3-1,6 méter között van.
MTI Fotó: Marjai János
Vízügyi szakemberektől az MTI úgy értesült: a két, egyenként ezer lóerős dízelmotor hajtott Széchenyi 20-22 óra alatt teheti meg az utat a bajai téli kikötőig, ám mivel a jégveszély miatt korábban felszedték a hajózási útvonalat jelző bójákat a Dunán, ezért csak nappal közlekedhet.
Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a Széchenyi az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására indul a bajai téli kikötőbe, ahol csatlakozik a többi jégtörő hajóhoz, hogy szükség esetén az erősödő jégzajlás miatt azonnal megkezdhessék a kialakuló jégtorlódások, torlaszok bontását. Útközben már megmozgatja és darabolja az összeálló, zajló jégtáblákat, ezzel is segítve a jég könnyebb levezetését - ismertette a szakember.