Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 18.24

Eltiltották hivatása gyakorlásától az emberi jogok megsértői ellen küzdő bírót

Forrás: MTI | 2012. február 09. csütörtök 20:26 |
| A+ A- | Megosztás:

A madridi legfelsőbb bíróság 11 évre eltiltotta hivatása gyakorlásától Baltasar Garzón vizsgálóbírót.

Garzón nemzetközi hírnévre tett szert az emberi jogok megsértői ellen vívott több évtizedes küzdelme révén.

A csütörtökön kihirdetett ítélet szerint Garzón törvénybe ütköző módszereket alkalmazott, amikor lehallgattatta egy korrupciós botrányban érintett gyanúsítottak és ügyvédeik bizalmas beszélgetéseit. A nagyszabású korrupciós ügyben, amelynek Garzón bukkant a nyomára, a tavaly december óta kormányon lévő konzervatív spanyol Néppárt (PP) számos politikusa érintett.

A híres vizsgálóbíró ellen egy másik per is zajlik, amelyet két szélsőjobboldali szervezet kezdeményezett. Azt vetik Garzón szemére, hogy az 1977-ben kelt amnesztia-rendelet dacára vizsgálatot indított a Franco-korszakban elkövetett bűncselekmények felderítése céljából, s ezzel túllépte hatáskörét. A hivatkozott rendelet értelmében a polgárháború (1936-39) és a Franco-diktatúra (1939-75) alatt történt bűncselekmények jogi szempontból nem firtathatók.

Garzón népszerűsége rocksztárokéval vetekedett, különösen azután, hogy 1998-ban sikerült elérnie az emberi jogok súlyos megsértésével gyanúsított Augusto Pinochet egykori chilei diktátor őrizetbe vételét Angliában. Ugyanakkor számos ellenséget is szerzett magának, elsősorban jogász kollégái körében, akik irigyelték népszerűségét.

A verdikt valószínűleg véget vet a külföldön is ismert és elismert 56 éves vizsgálóbíró pályafutásának.

Megosztás:
Képgaléria