Öngyilkosságba menekült családja elől egy fiatal nő
Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc |
2012. február 08. szerda 15:41 |
Az öngyilkosságok különböző típusainak okairól nyilatkozott a 180 percben Funk Sándor addiktológus egy fiatal nő esete kapcsán.
Eszméletlen fiatal nőhöz hívták a várpalotai mentőket az egyik falu mellékutcájába kedden, ahol a kiérkezés idején a tizenkilenc éves páciens már magánál volt, de az állapota továbbra is aggasztónak bizonyult. A lány azt mondta, öngyilkos akart lenni, mert nem bírja tovább elviselni a családját, anyagilag és idegileg is belefáradt eddigi életébe. Évek óta nyugtatókat szed, és most halálos adagot akart bevenni, a lenyelt gyógyszerek azonban nem ölték meg, a mentők pedig kiérkezésük után kimosták a gyomrát.
A család, amelynek tagjai egymást vádolják a lány elkeseredéséért, szociálisan és mentálisan is terhelt, elmondásuk szerint többen rendszeresen alkoholizálnak, a nő huszonegy éves bátyja kábítószerezett is. A fiatal nőnek öt testvére van, rajta kívül az egyik bátyja lakik még otthon. A fiatalember munkanélküli, akárcsak édesanyjuk, annak élettársa pedig régóta leszázalékolt, gyakoriak a veszekedések. A varrónőként dolgozó fiatal nőnek vőlegénye van, de azt mondta, nem akar elköltözni otthonról, akkor sem, ha rámegy a kapcsolata, mert segítenie kell az édesanyját.
Funk Sándor addiktológus a 180 percben az esettel kapcsolatban elmondta, a fiatalkori gyógyszeres öngyilkosságok gyakran segélykiáltásként értelmezhetők. Ezek olyan krízis állapotban fordulnak elő, amikor nagy benne a feszültség, és helyzetéből nem lát kiutat. A gyógyszeres öngyilkossági kísérletek viszonylag ritkán végződnek halállal. Ennek oka, hogy az orvosságok hatásos és a halálos adagja között nagy különbségnek kell lenni, különben nem engedik forgalmazni. Ennek köszönhetően több idő van arra, hogy az orvosok, illetve a mentők megmentsék a halált választók életét.
Funk Sándor elmondta még, az idősebb kori öngyilkosságok mögött általában kiérlelődött problémák állnak, megoldhatatlannak tűnő helyzetek, kilátástalanság, illetve depresszió. A szakember hozzátette, mind a két fajta öngyilkossági típust nagyon komolyan kell venni.