A csimpánzok is segítenek egymásnak
Forrás: Science |
2012. február 07. kedd 10:49 |
Egy japán kutatás szerint a bajban lévő csimpánzok két alkalommal kapnak segítséget. Egy másik állatnak észlelnie kell társa kellemetlen helyzetét, és zajos segítségkérést kell kapnia a bajban lévőtől.
A vadonban és korábbi kísérletek során végzett megfigyelések azt jelzik, hogy a csimpánzok ritkán segítenek egymásnak, azonban nem azért, mert nem értik meg társaik motivációit – mondja Shinya Yamamoto, főemlőskutató.
Egy sor labortesztben azok a csimpánzok, melyek látták, hogy egyik rokonuk sikertelenül igyekszik elérni a gyümölcsleves dobozt és segítséget kér, fogtak egy használható eszközt és társuknak adták – jelentette Yamamoto és csapata a Proceedings of the National Academy of Sciences februári számában. A kutató szerint a csimpánzok megértik egymás céljait az egyértelmű jelekből, aztán segítenek a másiknak.
A képesség, hogy felfogják a másik célját annak viselkedése alapján, a tudatteória egyik elemét reprezentálja. A tudatteória olyan képesség, mellyel ki tudjuk következtetni mások tudatállapotát viselkedésük alapján. Mostanáig a kutatók csak versengő szituációkban – táplálékért vagy párért – vizsgálták, hogy a csimpánzok „megértik-e társaik céljait.” Emiatt felvetődött a gyanú, hogy a csimpánzok csak az ilyen versengések hevében észlelik mások céljait.
(Fotó: MTI/EPA/Vincent Jannink)
Yamamoto csapata öt csimpánzot tesztelt egy japán főemlősközpontban. Mindegyik csimpánz és egyik rokona – az anya vagy felnőtt fia, illetve lánya – szomszédos fülkéket kaptak. A segítők hét eszköz közül választhatták ki a megfelelőt, hogy átnyújtsák partnerüknek egy nyíláson, ha az nem érte el a mellette lévő fülke szűk helyére helyezett gyümölcslevet.
Ha a csimpánzok látták partnereik kínos helyzetét, a könyörgő társaknak – melyek karjukat átdugták egy lyukon, és összeütötték vagy lengették mancsukat - először általában egy ágat vagy szívószálat adtak, hogy azok megszerezhessék a finomságot. Amikor a segítők nem látták a problémát, a kérésre igyekeztek segíteni, azonban rendszerint számos használhatatlan eszközt nyújtottak át, mielőtt a megfelelőre rábukkantak volna. Az egyik merész csimpánz átlesett a fal nyílásán, hogy ellenőrizze társa milyen helyzetben van, és aztán kiválasztotta a megfelelő eszközt.
Yamamoto azt tervezi, hogy a segítőkészséget bonobóknál is megvizsgálja, melyek igen szociális állatok. A vadon élő törpecsimpánzok rendszeresen megosztják egymással a táplálékot, azonban az nem egyértelmű, erre azért kerül-e sor, mert a táplálékkal rendelkezők felismerik, hogy társaik is szeretnének, vagy pedig nem szeretnek egyedül enni – mondja a kutató.