Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 14.16

Végül megoperálták a rákbeteg énekest

Forrás: hirado.hu/bbc.co.uk | 2012. február 06. hétfő 04:51 |
| A+ A- | Megosztás:

A nyolc hetes kemoterápia már véget ért, korai és rosszindulatú sajtó feltételezés volt, hogy az énekes a halál torkában lenne.

Robin Gibb, a Bee Gees alapítója jobban van.
Tavaly diagnosztizált májrákját kemoterápiával kezelték, közben még egy vastagbél műtéten is átesett, bár erről nem lehetett tudni.

"Egyszerű: daganatot találtak a vastagbelemben. Eltávolították. Remek kezelést kapok kitűnő orvosoktól, és az ő szavaikkal élve, az eredmény látványos - nyilatkozta Gibb a BBC Radio 2-nak. 

Saját szavaival élve pedig Gibb elmondta, fantasztikusan érzi magát, energikus és azt érzi, minden rendben lesz. 
"Az előrejelzés az, hogy elmúlt - tette hozzá a 62 éves énekes. Gibb ezidáig még nem nyilatkozott állapotáról. Sajtószóvivője mindig tapintatosan értesítette a nyilvánosságot, legutóbb azt mondta, az egész család abban reménykedik, hogy Gibb új, klasszikus komolyzenei koncertjén velük lesz Robin is. 

Robin Gibb

 "Én sohasem nyilatkoztam senkinek az állapotomról, a betegségről, amiben éppen voltam, sokszor előbb tudtam meg a hírekből, hogy vagyok, mint az egyáltalán éreztem volna - tette hozzá Gibb viccesen a különböző sajtóértesülésekkel kapcsolatban. 

Az mindenesetre furcsának tűnik, hogy a többször megerősített májrákkal kapcsolatban most Gibb egy szót sem ejtett, ellenben az eddig még nem hallott vastagbél daganat eltávolításáról most hallani először. 

Tény, és köztudott, hogy Robin Gibb retteg a ráktól. Ikertestvére néhány évve ezelőtt vastagbélrákban hunyt el, az énekes minden tőle telhetőt megtett az egészséges életmódért: alig fogyasztott húst, annál több zöldséget és gyümölcsöt, nem dohányzott, nem ivott alkoholt. Tavaly áprilisban az énekes különböző ismeretlen eredetű fájdalmak miatt egyszer már kórházba került, ősszel akkut vastagbélgyulladással kezelték: addigra már nagyon sokat fogyott. Majd novemberben diagnosztizálták a rákot.

"Most jobban érzem magam, jobban, mint akár tíz évvel ezelőtt, aktív vagyok, az étvágyam fantasztikus, a belső dolgaim jól működnek. Ha választhatnék, hogy éljek életem hátralevő részében, ez az állapot lenne az. Ha ki kellene pipálnom a" jóllevés" valamennyi pontját - most kellene megtennem. Nem is tudom, hogyan lehetnék jobban! - mondta.

Őszintén reméljük, hogy ez így is marad!














Megosztás:
Képgaléria