Kisebb az árvízi biztonság a Tiszánál, mint valaha?
Forrás: Kossuth Rádió Hajnal-táj |
2012. február 03. péntek 11:19 |
Egyre több hordalék rakódik le árvíz idején, szűkül a meder, az árvízi biztonság romlása a korábbinál is gyorsabb – magyarázta a szakértő.
Tiszai árvízi kataszrófa veszélyére figyelmeztetett a Kossuth Rádióban dr. Nagy István, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, aki szerint a 2000-es, az akkor az évszázad árvizének mondott áradás óta sem lett nagyobb a Tisza mentén élők árvízi biztonsága.
Akkora mértékben emelkedett az árvizek szintje az ezredforduló idején, hogy „az elődeink által a rendszerbe beépített tartalék gyakorlatilag lenullázódott” – fogalmazott. Mindez azt jelenti, hogy ha egy újabb, a korábbit meghaladó árvízzel állnánk szemben, feltehetőleg nem tudnánk érdemben védekezni – tette hozzá.
Dr. Nagy István kifejtette: egyes területeken már akkora a gaz, hogy a vaddisznó sem tudja átjárni. Egyre több hordalék rakódik le árvíz idején, szűkül a meder, az árvízi biztonság romlása a korábbinál is gyorsabb – magyarázta.
A nyugalmazott igazgató szerint ideje lenne felmérni a Tisza medrét, amit 1976 óta nem tettek meg. Ennek alapján kellene megtervezni az árvízvédelmi koncepciót, amelynek fő kérdései: milyen biztonságot szeretnénk elérni, ehhez mit kell tenni, és mindez mibe kerül.
A vésztározókról szól dr. Nagy István azt mondta: helyileg, rövid szakaszokon, kritikus helyzetben sokat segíthetnek, de hosszabb távon aligha, a 2000-es árvizet ugyanis már akkor sem tudnánk a töltések között tartani, ha kinyitnák a tározókat, a nagyvízi meder romlása miatt ugyanis még ebben az esetben is a töltéskorona felett lenne a víz.