Módosítás - kedvezőtlen döntés a hitelkárosultaknak?
Forrás: m1 - Híradó |
2012. február 02. csütörtök 14:35 |
A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint legalizálja a bankokhoz évek alatt jogosulatlanul befolyt bevételeket egy törvénymódosítás.
Első fokon pert nyert a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke az OTP-vel szemben. A december 8-i ítélet ellen a pénzintézet fellebbezett, az ügyet áprilisban tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatta az m1 Ma reggel című műsorát Kásler Árpád, a szervezet elnöke.
A bíróság a devizaalapú szerződés két pontját nyilvánította visszamenőleges hatállyal semmisnek. E szerint a devizaszerződés kezelési költségét a bank nem tehette volna devizaelszámolásúvá. A kezelési költség ugyanis a hitelszerződés adminisztrációs költsége, és semmilyen módon nem köthető az adott deviza árfolyamához. Példaként említette: egy 10 millió forintos hitelnél az adós fizetett havi 10 ezer forintos kezelési költséget, ez emelkedett 20-25 ezer forintra. Vagyis több mint duplájára emelkedett ez a költség, noha a bank nem emelte duplájára alkalmazottainak bérét, vagyis ez a költség haszonként jelentkezett. A bíróság ki is mondta az ítéletben, hogy ez burkolt kamat – érvelt a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke.
Megemlítette: a hiteleket a deviza vételi árfolyamán folyósították, de az eladási árfolyamon számították ki a törlesztést. Ezáltal a hitelszerződésekkel a bank devizakereskedelmet hajt végre, holott a felek akarat erre nem terjed ki.
Kérdésre válaszolva elmondta: a másodfokú döntésnél csak arra számít, hogy a bíró érvényt szerezzen a jognak és a jogállamiságnak. Ha másodfokon is megnyerik ezt a pert, ez nem csak az OTP-re, hanem az összes devizahitelt folyósító pénzintézetre érvényes lesz – szögezte le.
Beszélt arról is: 21 nappal az ítélet kihirdetése előtt a magyar törvényhozás besuvasztott egy, a 1996-os, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénybe egy módosítást, miszerint a kezelési költséget átnevezték kamatjellegű kezelési költségnek.
Ha ez így marad, a jelenlegi ítéletet kasztrálták, legalizálják a bankokhoz évek alatt jogosulatlanul befolyt bevételeket. Úgy vélte: a módosítás fogalmilag értelmezhetetlen, az ügyben egyébként a szervezet az Alkotmánybírósághoz tervez fordulni.