Híradó mottó
2012. február 23. frissítve 07.16

DK-kongresszus - Gyurcsány szerint Orbán Viktornak mennie kell

Forrás: MTI | 2012. január 28. szombat 13:10 |
| A+ A- | Megosztás:

A volt kormányfő szerint Orbán antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.

A volt kormányfő az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) első kongresszusán a budapesti SYMA-csarnokban nagyjából kétezer párttag és szimpatizáns előtt szombaton azt mondta, Orbán Viktor szembefordult az ország érdekével, felrúgta az alkotmányos rendet, és csak a világlátásában osztozókat, a keresztény-nemzeti középosztályt képviseli, ezért mennie kell. A demokratikus ellenzéknek azonban nem elég ebben egyetértenie, sőt abban sem elég megegyezni, hogy ki jöjjön utána, fontosabb, hogy milyen kormányzati politika következzen - tette hozzá.

Tudomásul kell venni, hogy az ország problémáira nem csak egyféle válasz létezik, hidakat kell teremteni a köztársaságpárti, jobboldali demokraták felé, ellenkező esetben nem lesz nyugodt építkezés, a magyarok "egymást fogják ölni még évtizedekig" - mondta a pártelnök.

Gyurcsány az alaptörvényt hatályon kívül helyezné

A DK kívánatos szövetségi politikájáról kifejtette, nem törekedhetnek vezető szerepre, dominanciára, a parlamenti küszöb környékén álló párttól ez talán komikus is lenne, figyelembe kell venni a többi demokratikus erő érzékenységét, belső viszonyait is.

Gyurcsány Ferenc azt is mondta - és több mint negyvenperces beszédét ekkor szakította meg a legnagyobb taps -, hogy az új parlament első dolgának az alaptörvény hatályon kívül helyezésének kell lennie. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az új alkotmány elfogadásához a majdani ellenzék egy részének támogatása is szükséges.

Az országot 2004 és 2009 között MSZP-színekben vezető volt miniszterelnök hosszan kritizálta a kormányt, elsősorban az oktatáspolitikáját. Kifejtette, hogy bár erkölcsi okból gyakran bírálja a Kádár-rendszert, az - bár vitatható áron - demokratizálta a tudáshoz való hozzáférést, a tanulás jogát. Szerinte a kormány most ettől akarja megfosztani a fiatalok egy részét.

Elfogadhatatlannak nevezte a tankötelezettség korhatárának leszállítását és azt is, hogy azokon a településeken, ahol csak egy iskola van, az intézmény egyházi fenntartású legyen, valamint, hogy az egyházi iskolák több pénzt kapjanak az államiaknál. "Elfogadhatatlan, hogy a magyar iskolát keresztény evangelizációra használja bárki, hogy az a keresztény-nemzeti középosztály nevelőtáborává váljon" - jelentette ki.

DK-kongresszus, Gyurcsány Ferenc - MTI Fotó: Kovács Tamás
MTI Fotó: Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc szerint a kormányoldalt önző jobboldaliság jellemzi, így a nehéz sorsú emberek legnagyobb ellensége az őket bűnbakként kezelő kabinet.

Saját kormányzásáról szólva azt mondta: a kezdeményezett reformok többsége a tisztességes szándék ellenére elbukott, mert az ország jelentős része nem akarta őket. Hozzátette azonban, hogy bár ma még a Fidesz mellett áll a legtöbb szavazó, már a kormánypárt is az összes választókorú alig egyötödének támogatására számíthat csak.

A DK a rendszer ellenzéke

A mostani és az általa vezetett kormány teljesítményét összevetve azt állította, hogy az előző időszakkal szemben a hibákat, tévedéseket most nem félreértés, emberi vagy szakmai gyengeség, hanem a nemzet stratégiai érdekeinek félreértése okozza, a DK ezért nem egyszerűen a kormány, hanem a rendszer ellenzéke.

Véleménye szerint a kormánytöbbség a nyugat felé fordulás több évszázados törekvését árulta el saját radikális szavazóinak megtartása érdekében.

Gyurcsány Ferenc azt is bejelentette, hogy a DK-t - amelyet a már létező Demokrata Párt bázisán alakítottak meg az MSZP-ből távozó politikusok tavaly októberben - a bíróság az elmúlt napokban jogerősen nyilvántartásba vette, eddig majdnem négyezren csatlakoztak hozzá, és háromnegyedük először lett párttag. A párt a 106 egyéni választókerület csaknem kilencven százalékában szervezőt bízott meg, és a nagyvárosok mindegyikében jelen van - tudatta.

A szombati kongresszuson a párt összes - több mint 3800 - tagja és pártoló tagja részt vehet, közülük körülbelül kétezren jöttek el.
Mivel a DK nem indult a 2010-es parlamenti választáson, nem jogosult költségvetési támogatásra, adományokból és a független országgyűlési képviselőinek járó összegből tartja fenn magát. Ezért, ahogy minden rendezvényén, a mostani kongresszuson is pénzadományokat gyűjtöttek a tagoktól és a szimpatizánsoktól, akik DK-s relikviákat, pólókat, tollakat, kitűzőket, a volt miniszterelnök fellépéseit megörökítő dvd-ket, valamint könyveket, így Gyurcsány Ferenc és Debreczeni József alelnök politikai témájú kötetei mellett például Varju László pártigazgató Kedves ételeim című könyvét is megvásárolhatták.

A politikai beszédek idejére sajtónyilvános kongresszuson a Gyurcsány Ferenc után felszólalók a DK Vissza Európába! elnevezésű programvázlatához fűzhetnek megjegyzéseket.

Selmeczi: meg kell akadályozni a Gyurcsány-korszak visszatérését

Fontos megakadályozni a Gyurcsány-korszak visszatérését - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének szavaira szombaton.

Selmeczi Gabriella közleményében úgy fogalmazott: "a gyurcsányi lázálmoknak (...) a magyarok 2010-es nagy összefogása egyszer és mindenkorra véget vetett".

Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszere stabilitást hozott Magyarországnak, 2012 pedig már a konszolidáció éve. "Zavart és káoszt kelteni, a nemzet vagyonát rabolni, politikai gyűlöletet kelteni itt nem lehet többé, ezért fontos, hogy a Gyurcsány-korszak visszatérését megakadályozzuk" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Megosztás: