Tarlós nem mond le, ha csődbe megy a BKV
Forrás: Duna TV - Közbeszéd |
2012. január 06. péntek 20:45 |
A főpolgármester szerint annak kell lemondania, aki nem tette meg a magáét, hogy a BKV csődje ne következzen be.
A BKV egy tömegközlekedést lebonyolító mamutcég, amelyet át kellett vennünk 2010-ben több mint 70 milliárd forint banki adósságállománnyal, és egy olyan rendkívül elhasználódott járműparkkal, melynek túlnyomó többségét 15 évvel ezelőtt le kellett volna cserélné. Ennél a cégnél fizették ki tovább a százmilliós végkielégítéseket, ennél a cégnél szivárogtattak ki milliárdokat fiktív szerződések révén. Ezért a szocialistáknak a kritikával csínján kellene bánniuk, mert valakik ezt a céget ebben az állapotban itt hagyták, és ezek ők voltak – jelentette ki Tarlós István főpolgármester a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Most ott tartunk, hogy egy 2004-benb felvett hitelkontingens lejár, az első negyedévben körülbelül 45 milliárd forintot kell kifizetni a semmiből. Ez az adósságállomány akkor refinanszírozható, hogy ha a cég működési finanszírozása biztosított. Az állam azonban azt is elvette, ami eddig megvolt, zároltak 32 milliárd forintos működési támogatást. A főváros – túl azon, hogy 26 ízben tett módosító javaslatokat a cég finanszírozásának megoldására, egy éve pedig egy hosszú távú koncepciót is benyújtott -, teljesítőképessége határán túl össze tudott kaparni 21 milliárd forintot, de csak akkor menekíthető meg a BKV, ha a működési támogatás visszaadásán túl az állam is hozzáteszi a 21 milliárdot – hangoztatta Tarlós.
A főpolgármester úgy fogalmazott: sajnos a saját politikai közösségükön belül sem használ mindenki sem a fővárosnak, sem a BKV-nak. Egy politikus alkalmatlanságát mutatja, ha a Budapest iránti antipátiából, vagy esetleg abból az okból, hogy nem ő lett a főpolgármester, beakaszt a városnak.
Arra a kérdésre, hogy szerinte Orbán Viktor miniszterelnök érti-e a BKV problémáját, Tarlós azt válaszolta: nem tudja megmondani.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a BKV csődjével elveszik a metróberuházásra adott támogatást, 330 milliárd forint, az államot közvetlenül 183 milliárd forint. Ha a BKV csődbe megy, azonnal lehívnak a bankok 115 milliárd forintot, a gazdasági miniszter pedig 21 milliárd forinton vitatkozik – érvelt a városvezető.
Arra a kérdésre, mivel tudná elérni, hogy a kormány odaadja a pénzt, azt válaszolta: nem fogok mindenkivel összeveszni, ez nem az én személyes problémám. Az én lelkiismeretem nyugodt lesz, ha mindent megtettünk. Ha az engem támogató kormánypárt vállalja annak kockázatát, hogy összeomlik a fővárosi tömegközlekedés, és napi 14 milliárdja kiesik a GDP-termelésből a nemzetgazdaságnak, akkor valószínűleg számot vet ennek következményeivel. El lehet azzal játszani ideig-óráig, hogy a főváros nem oldotta meg ezt a problémát, de4 az emberek nem hülyék, valószínűleg tudják, a BKV milyen helyzetben volt és van. Olyan a világon nincs, hogy egy főváros tömegközlekedésére sem az állam nem ad pénzt, sem nem engedi a forrásteremtést számára – magyarázta Tarlós.
Arra a felvetésre, ha nem válnak valóra a reményei, lemond-e, azt felelte: mondjon le az, aki nem tette meg a magáét, hogy a BKV csődje ne következzen be. Budapest főpolgármesterét megválasztották, odaültethetnek egy év múlva egy csődbiztost, akivel fél évig a vécépapírszámlát is alá kell íratnom, de én attól főpolgármester maradok, a kormány, vagy a kormány egyes tagjai sokkal nehezebb helyzetbe kerülhetnek ettől – fogalmazott a főpolgármester.