Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 09.58

Feljelentik a magánkasszákat?

Forrás: MTI | 2012. január 05. csütörtök 05:37 |
| A+ A- | Megosztás:

A Kehi jelentéstervezete szerint a pénztárak tízmilliárdokat nyelhettek el, hűtlen és hanyag kezelés lehet a vád.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elkészítette azt a jelentéstervezetet, amely a hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálati eredményeit tartalmazza, és az alapján több büntetőfeljelentés is születhet – írja a Magyar Nemzet.

A kormány számára készült dokumentum egyebek között megállapítja, hogy az egyik pénztár úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált. Ilyen feltételek mellett erre a kasszának a saját szabályzata alapján sem lett volna lehetősége, ráadásul a jutalmak egy részét a működési költségek terhére számolták el.

A lap információi szerint előfordult olyan eset is, amikor a pénztár vezetése úgy hajtott végre bérfejlesztést, hogy már a tervezés szakaszában tisztában volt azzal: a pénztártagoknak veszteséget fognak termelni. A jelentésben szereplő kárérték és elmaradt vagyoni előny egy kormányzati forrás szerint elérheti a több tízmilliárd forintot .

A napilap forrásai szerint a Kehi hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatti büntetőfeljelentések mellett várhatóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, illetve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál is eljárásokat kezdeményez majd.

Megosztás:
Képgaléria