Ezért gyengülhetett a forint
Forrás: Kossuth Rádió, Krónika |
2012. január 04. szerda 16:05 |
A szaktárca szerint az árfolyam nem a kormány gazdaságpolitikájára reagált. Elemzők nem teljesen így látják.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az IMF-tárgyalásokról szóló találgatások alakítják a forint-árfolyamot. A forintárfolyam ma jól láthatóan nem a gazdaságpolitikára reflektál, hanem a közeljövőben megkezdődő tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval – írta közleményében a minisztérium.
Hozzátették: „az IMF board-ja január 18-án tartja azon ülését, melynek napirendjén szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció számára adandó mandátum. Addig nyilvánvalóan a tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forintárfolyam alakulásában” – közölte a minisztérium.
Ma új történelmi mélypontra zuhant a magyar valuta az euróval szemben, a svájci frankkal szemben pedig öt havi, a dollárral szemben csaknem hároméves negatív árfolyam-rekordot ért el. Az euró szerda délelőtt megközelítette a 320 forintot, ezzel megdöntötte a korábbi, november közepi 317 forintos addigi csúcsot. A svájci frank 262 közelébe, a dollár 245 forintra ugrott.
Az elemzők eltérő véleményen vannak
Ellentmondó vélemények fogalmazódtak meg arról, hogy a végtörlesztés mennyire befolyásolja a forint árfolyamát. Egyes elemzők szerint ez az oka a magyar fizetőeszköz gyengülésének, mások szerint viszont nincs összefüggés, spekuláció van a háttérben.
Becslések szerint minden ötödik devizahiteles, 200 ezer adós döntött a végtörlesztés mellett. A jelentkezőknek január végéig kel megszerezniük a pénzt.
Palkó István, a Portofolio.hu munkatársa szerint a végtörlesztés miatt esik a forint árfolyama. „A háztartások devizakitettsége a végtörlesztés hatására önmagában csökkenne, azonban az a probléma, hogy időközben a forint gyengül. Ennek következtében a háztartások tartozásállománya, teljes hitelállománya jelenleg magasabb, mint egy évvel ezelőtt” – mondta az elemző.
MTI Fotó: Kovács Attila
Másképp vélekedik Boros Imre közgazdász. A szakember szerint a végtörlesztéssel ténylegesen csökken a lakosság és az ország devizakitettsége, a forint gyengülését pedig, úgy véli, spekuláció okozza. „Ezek az emberek ezt követően forintban fognak tartozni, tehát az ő devizakitettségük megszűnt, a bankok pedig megszerzik a visszafizetéshez szükséges devizát” – mondta a közgazdász. Boros Imre szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bank tud biztosítani devizát arra, hogy ha a bankok a külföld felé devizával tartoznak, akkor azt visszaadják.
Az ország devizakitettsége ezzel az összeggel természetesen csökkeni fog, az pedig, hogy a végtörlesztés miatt a forint gyengülne „egy nagy marhaság” – mondta a közgazdász. Boros Imre úgy véli, az árfolyamesés oka a forint elleni spekuláció. Ezt mutatja az is, hogy a hitelek zöme svájci frankban volt, miközben az euró erősödik legnagyobb mértékben a magyar fizetőeszközzel szemben – mondta a szakember. Boros Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a jegybanknak volna eszköze beavatkozni a forintot gyengítő folyamatokba.