Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 09.43

Nincsenek veszélyben a Krisna-tudatúak földjei és szent tehenei

Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc, MTI | 2011. december 13. kedd 13:38 |
| A+ A- | Megosztás:

A parlament vallásügyi bizottságának módosítója szerint az egyházi státuszukat elveszítő, egyesületként működő közösségek megtarthatják korábban szerzett földjeiket.

Nincsenek veszélyben a Krisna-tudatú hívők szent tehenei, illetve a Krisna-völgyben lévő legelők az új egyházügyi törvény miatt –mondta a 180 percben Lukács Tamás, a parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. A KDNP-s képviselő szerint mindezek továbbra is az érintett egyház tulajdonában maradhatnak.

„Ha valaki egyházi státuszából egy eseti státusszá vált, a megszerzett földet változatlanul tulajdonolhatja. Hogy ha valamelyik egyesület felhagy a vallási tevékenységgel, akkor viszont három éven belül el kell idegeníteni a földet. Azt gondolom, hogy ezt korrekten, tárgyalásos úton – velük is közlendően – megoldottuk” – mondta Lukács Tamás. A politikus szerint január elsejéig az említett módosító indítványok bekerülnek az elfogadandó törvénybe, eloszlatva az ezzel kapcsolatos aggodalmakat.

Az egyházügyi államtitkárság kedden hasonló nyilatkozatot tett, amelynek lényege, hogy a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének keddre, a földtulajdonlás miatt meghirdetett tüntetése kafogyottá vált, a kérdés ugyanis rendeződött. Latorcai Csaba helyettes államtitkár az MTI-nek kedden elmondta: hétvégén és hétfőn is egyeztettek a közösséggel. A találkozókon egyetértés alakult ki, hogy a vitatott probléma rendeződött az emberi jogi, civil és vallásügyi bizottság módosító javaslatával. Eszerint az egyházi státuszukat elveszítő, 2012. január 1-jétől egyesületként működő vallási közösségek és szervezetek tarthassák meg a korábban szerzett földtulajdonukat.

Az egyházi jogállásukat elveszítő vallási közösségek földtulajdonának ügye akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége bejelentette: kedden békés demonstrációt tart az Országháznál, így tiltakozva az ellen, hogy mivel a hatályos szabályozás szerint egyesületek nem birtokolhatnak termőföldet, veszélybe kerül a Somogyvámos határában lévő 270 hektáros Krisna-völgy jövője.

Megosztás:
Képgaléria