Lángolt a minisztérium - fotókon a római tömeg tombolása
Forrás: MTI |
2011. október 15. szombat 18:06 |
Rómában elfajultak az események. Tiltakozó megmozdulásokat rendeztek továbbá Londonban és német nagyvárosokban is. Budapesten is az utcára vonultak.
A mozgalom a mostani szombatot szimbolikus nappá akarta tenni: 82 ország 951 városában (köztük Budapesten) hirdettek tüntetéseket, hogy ezzel tiltakozzanak a válság miatti elszegényedés, a pénztőke uralma, illetve úgy általában a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy kapzsiságukkal és a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és milliókat tettek ki nélkülözésnek.
(Fotó: MTI/EPA/Alessandro Taralletto)
Az időpont kiválasztásában nyilván szerepet játszott, hogy a "felháborodottak" mozgalma éppen öt hónappal ezelőtt, május 15-én indult útjára Madridban. Azóta Európán kívül más földrészekre is kiterjedt (New Yorkban például a "Foglald el a Wall Streetet!" nevű csoport Manhattan üzleti negyedét akarta megszállva tartani, s akciójuk nyomán időközben már tucatnyinál is több amerikai városban voltak hasonló megmozdulások.) A szombati akciósorozatot a mozgalom első "planetáris napjaként" hirdették meg, s a nemzetközi pénzügyi rendszer olyan szimbolikus helyeit választották a tüntetések színhelyeként, mint a londoni City, New York pénzügyi negyede, vagy az Európai Központi Bank frankfurti központja.
(Fotó: MTI/EPA/ETTORE FERRARI)
A tiltakozások Új-Zélandon és Ausztráliában kezdődtek, majd Ázsiában (Tokióban, Manilában, Tajpejben) folytatódtak. Ám csak viszonylag kis tömegeket mozgattak meg: Aucklandben, Új-Zéland legnagyobb városában 3 ezren, az ausztráliai Sydney-ben 2 ezren, Tokióban pedig mindössze néhány százan vettek részt a tüntetéseken.
Összecsapások Rómában és Londonban
Békésen indult, rendőrrohammal, incidensekkel és sebesülésekkel végződött a "felháborodottak" római megmozdulása.
Ébredj Európa! Globális változást! A válságért fizessen az, aki okozta! - feliratú traszparensekkel vonult végig Róma városközpontján szombat délután a "felháborodottaknak" a szervezők által több százezresre becsült menete. A tömeget a római egyetemisták vezették, mögöttük a pedagógus-szakszervezetek, Fiat-munkások, munkanélküliek, környezetvédők haladtak, akik a vízszolgáltatás privatizációja ellen is tüntettek, voltak, akik tőzsdei brókernek öltöztek be. Utolsóként az olasz ellenzéki pártok vonultak a menetben. Egész Itáliából 750 busszal és vonattal is érkeztek a részvevők. Az egyik középkorú tüntető az MTI-nek elmondta, "a válság fenntarthatatlan helyzetet teremtett, mi lesz a következő generációval, ha már a mi állásunk és fizetésünk is veszélyben van". Mások a pénteken bizalmat kapott római kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakoztak.
(Fotó: MTI/EPA/ETTORE FERRARI)
A tüntetők többsége békésen vonult fel: nem hiányzott a zene, a tánc és ingyen sört is osztottak. Volt, aki sárkánynak öltözött be, így tiltakozva az olasz jegybank eddigi, az Európai Központi Bank új elnöke, Mario Draghi ellen, akinek a neve olaszul sárkányt jelent.
A menet nyugalmát a feketébe öltözött, arcát eltakaró Black Bloc szélsőséges csoport tagjai zavarták meg : kirakatokat és bankautomatákat törtek be, üzleteket fosztogattak, több autót is felgyújtottak. A botokkal és füstbombával felfegyverzett Black Bloc a Colosseumnál a rendőrséggel is összecsapott és elfoglalta a Forum Romanumon a Maxentius-bazilikát, a turisták pedig menekültek. Egy másik csoport a védelmi minisztériumba próbált behatolni. A minisztérium egyik melléképületét felgyújtották.
(MTI/EPA/MASSIMO PERCOSSI)
A hatóságok végül vízágyúkkal oszlatták a tömeget a lateráni Szent János bazilika előtti téren is. Az erőszakosokat a tömeg is megpróbálta kiszorítani a menetből, többnyire sikertelenül. Több helyszínen a békés tüntetők és az erőszakosok verekedtek össze. "Igaza van a fiataloknak, hogy fel vannak háborodva!" - hangoztatta Draghi a G20-ak párizsi csúcsa alkalmából tett nyilatkozatában. "Fiatalkorunkban mi is forradalmat akartunk csinálni.
A mai fiatalok tüntetés helyett inkább javaslatokat tegyenek" - kommentálta a történteket Confindustria gyáriparos szövetség alelnöke, Alberto Bombassei. Az egyik tüntető nagymama elmondta, ő 1968-ban is az utcai barikádokon volt, de akkor szerinte még több volt az illúzió a világban.
Londonban ezrek gyűltek össze a Cityben, a brit főváros pénzügyi szívében, nem messze a tőzsde épületétől. A tüntetők egy része maszkot viselt, s egy órával a megmozdulás kezdete után összecsapások törtek ki köztük és a rendőrök között, amikor megpróbáltak a tőzsde felé előrenyomulni. A Facebook és a Twitter közösségi oldalakon előzetesen mintegy 15 ezren jelezték részvételi szándékukat.
Békés tüntetés a német nagyvárosokban
Számos német városban szombaton több ezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a pénzpiacok hatalma ellen.
Több mint ötezren tüntettek Frankfurtban az Európai Központi Bank előtt. Fiatalok, nyugdíjasok, babakocsit toló párok, gyalogosok és kerékpárosok: a vártnál többen vettek részt az Attac mozgalom, illetve "Foglald el Frankfurtot!" csoport (a New Yorkban immár egy hónapja tüntető "Foglald el a Wall Streetet!" egyik német testvérszervezete) által kezdeményezett megmozduláson. Kihasználták a csodás őszi napsütést arra, hogy tiltakozzanak egy olyan európai pénzügyi szervezet előtt, amelyet "felelőtlennek", "kapzsinak" és a mostani válság megoldására alkalmatlannak tartanak.
A "felháborodottak" tavaszi madridi megmozdulásához, illetve a "Foglald el a Wall Streetet!" csoport New York-i akciójához hasonlóan néhány tüntető mintegy tucatnyi sátrat kezdett felállítani: szilárd elhatározásuk, hogy néhány napra letáboroznak itt, az eurózóna pénzpolitikáját irányító EKB tőszomszédságában. Egyikőjük szerint az önkormányzat október 19-ig engedélyezte maradásukat egy közeli parkban. S mintegy 50-en ki is akarják használni ezt, dacára az éjjelente már igencsak hideg hőmérsékletnek.
(Fotó: EPA/FRANK LEONHARDT)
Münchenben mintegy ezren tiltakoztak a pénzügyi rendszer igazságtalanságai ellen. Köln belvárosában néhány százan gyűltek össze. Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD főtitkára azt mondta: a pártja támogatja a békés nemzetközi tiltakozó mozgalmat a bankok és pénzpiacok hatalma ellen. Az SPD egy hatékonyabb kontrolt szeretne és szorgalmazta, hogy ne csak az egyszerű adófizetőknek kelljen viselnie a válság következményeit, hanem a magánhitelezők is vegyék ki részüket az európai adósságválság legyűréséből.
Brüsszelben, az Európai Unió "fővárosában" legalább hatezren gyűltek össze a szombati tüntetésre. Ez az eredetileg várt létszám kétszerese. A megmozdulás résztvevői Belgiumból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Hollandiából jöttek. A rendőrség az utolsó pillanatban módosította a felvonulás útvonalát, így próbálva megakadályozni, hogy a tüntetők közel jussanak az EU épületeihez.
Több ezren gyűltek össze szombat este Athénban a parlament épülete előtt, hogy a "felháborodottak" nevű mozgalom világméretű, a gazdasági válság kezelését bíráló akciónapja keretében tiltakozzanak a Görögországban bevezetett megszorítások ellen.
"Le a kormánnyal, EU-val, IMF-fel!", "Engedetlenség!", "Nem fizetek" - a tömegben felbukkanó feliratok az elmúlt két év görög tüntetéseinek ismert jelszavait idézték. Ugyanakkor a mostani megmozduláson jóval kevesebben vettek részt (mintegy ötezren), mint a "felháborodottak" májusi görögországi akcióin.
Madridban a felvonulók öt oszlopban indultak el a külvárosokból, hogy azután az eredeti, májusi megmozdulások gócpontjában, a Puerta del Sol téren találkozzanak. A tüntetők azt tervezik, hogy az éjszakát is itt töltik majd.
A Balkán több városában is tüntetők ezrei vonultak fel. Zágráb főterén mintegy háromezren gyűltek össze, nagyjából százan voltak Belgrádban és Szarajevóban is volt megmozdulás.
Tüntettek a pénzvilág központjában is
A Foglald el a Wall Streetet! elnevezésű, egy hónapja létrejött mozgalom felhívására több ezren tüntettek New York pénzügyi negyedében szombaton délelőtt.
A tiltakozók először a JPMorgan Chase nagybank egyik fiókjához vonultak és jelszavaikban arra buzdították az amerikaiakat, hogy számolják fel számláikat a banknál, és kisebb szövetkezeti bankokban helyezzék el a pénzüket. "A Chase bankot adópénzekből mentették meg, minket pedig eladtak" - skandálták a tiltakozók hangosbeszélőkön.
A JPMorgan Chase a Wall Street-i bankok közül az egyik legnyereségesebb és a pénzügyi válság nyertesei között tartják számon. Vezetője, Jamie Dimon ráadásul a bankok szigorúbb szabályozását követelő kezdeményezések ádáz bírálója.
A tiltakozók menetét erős rendőri készültség vigyázta. A felvonulók transzparenseinek feliratai: "Mi vagyunk a 99 százalék", "Mi vagyunk a nép", "Obama, szükségünk van a támogatásodra".
A tüntetők délután diákokkal találkoznak, akik a tanulmányaik finanszírozása során felhalmozott adósságaik jelentette óriási megterhelés ellen tiltakoznak.
A fővárosban, Washingtonban is ezrek vonultak az utcákra, itt mindenekelőtt a nagyarányú munkanélküliség miatt érzett dühüknek adtak hangot. A Washingtoni menet a munkáért és az igazságosságért részvevői között számos polgárjogi harcos és szakszervezeti vezető is volt.
Budapesten a Munka Törvénykönyvének változtatása ellen is tiltakoznak
A magyarországi szervezők - akik legalább ezer felvonulóra számítanak - egyebek mellett a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen kívánnak tiltakozni.
A tavaszi spanyolországi tüntetések nyomán világszerte ugyanezen a napon rendeznek hasonló felvonulásokat - mondta el az MTI-nek a demonstráció kezdetén, a fővárosi Erzsébet téren a megmozdulás főrendezője. Bohus László hozzátette: céljuk, hogy a munka törvénykönyvét ennyire szélsőségesen ne lehessen megváltoztatni, de kiállnak az érdekérvényesítés, a szakszervezetek, a háromoldalú párbeszéd és a kollektív szerződések mellett is.
A civilek szervezte demonstráció összekapcsolódott a Magyar Szegényellenes Hálózattal, amely adományokat gyűjt.
(MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
A szervezők tematikus beszélgetések folytatnak öt témában. Egyebek mellett a részvételi demokrácia, az állam szerepe, az alapvető emberi és szociális jogok biztosítása, a gazdaság és a fenntartható világ kérdéseiről folyik párbeszéd a fővárosi Gödör környékén.
Bohus László elmondta: terveik között szerepel egy szociális önsegélyező kör létrehozása, országos hálózattal, minimális tagdíjjal. A bevételeket az elesettek között osztanák szét. A későbbiekben ruhát, iskolaszert, majd piacképes szakmai képzést is biztosítanának a rászorulóknak - mondta el a főrendező, aki hozzátette: állami támogatásra nem számítanak.
A demonstráció résztvevői várhatóan este 6 órától fáklyás felvonulást tartanak a bazilika érintésével a Szabadság térig, ahol este 7 és 10 óra között felszólalások, koncertek és közösségi akciók lesznek.