Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A nézőbarát műsor

A televízió szeret téged.

A híradóból tudod meg 1958 első napjaiban, hogy lejjebb mennek a cipőárak.
– Most kell venni a gyerekeknek!– csillan föl anyósod szeme. – Két számmal nagyobbat! A bőrt időnként bekenjük pasztával, ki ne száradjon, de a molyok nem bántják… Ezek képesek holnap drágábban adni…
Vesztek is két-két pár cipőt. A tiéteknek még sokáig bírnia kell.
Másfél év múlva meg, amikorra az első pár lábbelik kinövődtek? A nyár derekán, 1959. július 14-én megtudjátok, hogy Budapesten megnyílt a Lottó Áruház!
Anyósod egészen föl van dobva.
– Egyszer járjuk végig! – szól oda a lányának és annak a lányának. – Akad addig tennivaló itthon a férfiaknak…
A férje egészsége amúgy is kezd megrendülni, a vejének bizonyára akad tanulnivalója, a fiúunoka meg csak elsertepertél körülöttük.
A lakosság már be van etetve. Ha a nép legalább a sorok közül ki akar hallani ezt-azt, ahhoz bizony állandóan be kell kapcsolni a tévét. Nem fogy sok áram: nincs a hét minden napján műsor, amikor meg igen, akkor is csak néhány óra. Kételyt csak az szül bennetek, hogy nem tudjátok, hány óra az élettartama a Munkácsytoknak…
1960. január 21-én a szülőkhöz szól a hírműsor: a gyermekbénulás elleni Sabin-oltásokról tájékoztat. Ez sokak húsába vág: a betegséget okozó vírus akár az agyi idegeket is megtámadhatja.
– Még Roosevelt elnök is ezért kényszerült tolószékbe! – hitetlenkedik anyósod, amíg ti a gyerekeiteket méregetitek, nem fedezitek-e föl rajtuk valamely tünetet. De akkoriban már ott a Salk-féle injekció, és mostantól jönnek a Sabin-cseppek, kiskanálról, édesítve… Három és hatéves kor között lehet beadni: Pancsika hét-, Sanyika négyéves. Jablonszky doktor bácsi majd megoldja.
– Ha nem mondta volna be a tévé, honnan értesültünk volna? – csóválja a fejét anyósod, mire te megnyugtatod, hogy ilyen horderejű információt a rádió is bemond, a Népszabadság is közzétesz. De anyósod csak nótaműsort hallgat, olvasni meg mindösszesen a Rádió és Televízió Újságot szereti.
Idéz is belőle nektek.
– A család mindig felkészül a tv-nézésre. Megfelelő távolságra helyezzük el a székeket, nálunk a fotel a páholyülés, de van támlásszék meg körszék, mindig a megszokott helyen! Úgy állítjuk be az étkezésünket és egyéb tennivalóinkat, hogy műsorvétel idején olyan csend legyen a szobában, mint egy színházban. Ha vendég jön, tapintatosan értésére adjuk, hogy vétel idején nálunk ez a rend...
Ezt Siklósról írja dr. Henkei Antal. Ha doktor, akkor komolyan kell venni, el is gondolkoztok, hogyan lehetne nálatok is bevezetni ugyanezeket a szabályokat, de gyorsan leintitek egymást:
– Két gyerek mellett ez lehetetlen… – Ennyiben maradtok.
Egyre több az az információ, amely a pórnépnek aligha szól. 1960 márciusában a tévéhíradó teszi közhírré, hogy a Malév új járatot indít Frankfurtba, október 6-án – az aradi vértanúk napján, de róluk egyetlen szó sem esik, nehogy valaki az ötvenhatosokra asszociáljon – a budapesti Berlin étterem megnyitásáról láthattok képes tudósítást.
Ti ragaszkodtok megszokott vacsorátokhoz, a fokhagymás pirítóshoz.
1961 áprilisában anyósod olvas valamit kedvenc hetilapjában, annak is A tv-ben hallottuk rovatában:
– Tíz kabát és ruha zsebében rejtettünk el egy-egy cédulát a Május 1. Ruhagyárból adott közvetítésünk során. Aki a vásárlásnál ilyen cédulát talál, jelentkezzék a televíziónál, kértük közönségünktől. Nos eddig öten jelentkeztek: két férfiballon, egy gyermekballon és két női kosztüm új tulajdonosa, újságolta ipari szerkesztőnk. Volt, aki azt remélte, hogy a cédula ellenében megtérítjük a kabátja árát. De igazán nem ez volt a célunk a felhívással: arra számítottunk, hogy a vásárlók és a vásárlások mögött egy-egy érdekes történetet fedezünk fel! Számításunk bevált, és a legérdekesebbeket az Élőújság valamelyik számában nyilvánosságra is hozzuk!
Anyósod jobban örült volna két gyerekballonnak, de nincs mit tenni: ti a közelmúltban az említett ruhagyár egyetlen termékét sem vásároltátok meg… Igaz, anyósod könnyen beszél, hiszen ő a nagypapa Bécsbe emigrált barátjától egy igazi orkánkabátot kapott!
Aztán a szeretetreméltó hölgy 1962 őszén önnön időbeosztásának változásáról olvas a műsorújságban…
– Az utóbbi időben mind több levelet kapott a tévé bányászoktól, vasutasoktól, üzemek dolgozóitól azzal a sokféleképpen indokolt kéréssel: sugározzon a televízió hétköznap délelőtt is műsort, tekintettel főleg azokra, akik munkájukat váltott műszakban végzik. A televízió ezentúl szerdán és pénteken délelőtt megismétli az előző esték érdekesebb, felnőttekhez szóló műsorait, közöttük - valószínűleg állandóan - a híradót, azonkívül a kisfilmeket, egy-egy játékfilmet vagy tévéjátékot! Mindezt két és fél órás műsorba sűrítve kapjuk, amelynek végén - déltájban - mindig a legfrissebb hírekről értesülünk. Legelső alkalommal, november 2-án mindjárt sokat ígérő kóstolót kapunk…
Anyósod tehát heti két hétköznapi délelőttöt, amíg ti munkahelyeiteken építitek a rendszert, a képernyő előtt tölt, sajnálja, hogy apósod már nem részesül ebből az áldásból: aztán napra pontosan nyolc évre rá már ő sem, de abban a nyolc esztendőben a világ különben is elszáguld mellette, bár ő sosem rendül meg rögzött hitében, hogy a televízió szereti őt.