Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A vegyes vágott

Dávid Márta azt mondja:

– Kutya, gyerek, delfin!

Sándor István azt mondja:

– Sz**, szappan, szalámi…

Persze minderről a közönségcsalogató kellékről csak sokkal-sokkal később derül ki, hogy előre megfontoltan épül be az elő- és a háttérbe: amikor a „Tutira bejön!” elve napnál világosabban keveredik a „Mindent bele!” teóriájával. Te 1960. február 20-án az Erről, arról, amarról című műsort nézvén, vagy esztendővel később, 1961. február 22-én a Bajor Gizi-emlékműsort, vagy éppenséggel ugyanannak az évnek a tavaszán, 1961. április 22-én Azt beszélik a faluban címmel a tévé féléves, ezüstkalászos előadásainak záróműsorát, még nem sejted, hogy előbb-utóbb patikamérlegeken méricskélik, boszorkánykonyhákon keverik ki – idővel nézettségnek hívják – a sikert.

1961 első hónapjaiban nem törődsz még azokkal a tudattalan és tudatos trükkökkel, amelyekkel a kívánt irányba terelik a nézőt. Téged akkor a világpolitika izgalmai tartanak lázban: tömik a fejedet az első szabadon megválasztott kongói miniszterelnök, Patrick Lumumba meggyilkolásával, az Egyesült Államok 35. elnökének, John Fitzgerald Kennedynek hivatalba lépésével, Jurij Gagarin űrrepülésével, meg avval, hogy – bibibi! – sikertelenül próbáltak partra szállni kubai emigránsok a Disznó-öbölben, hogy szülőhazájukban megdöntsék Fidel Castro uralmát.

Ámulsz-bámulsz egy tavaszi napon, mit össze nem bolondoznak játék és vetélkedő címén neves színészek, magyarnóta-énekesek, zene- és táncművészek a Zeneművészeti Főiskola színháztermében! Azokban a percekben megfeledkezel minden gondodról-bajodról. Hallgatod, ahogy anyósod – alig egy éve özvegyült meg – együtt dúdolgatja a mulatozókkal:

– Azt beszélik a faluban, hogy csavargó lettem, azt is mondják a templomban, sosem látnak engem, rám fogják, hogy minden este a kocsmába járok, beszélhetnek, úgysem sokat hederítek rájok! A faluban álmatlanul kóborolok éjjel, megállok egy utcasarkon, lopva nézek széjjel, feltekintek egy asszonynak sötét ablakára, úgy kulcsolom össze kezem csöndes imádságra.

1961 van, a nóta szövege nem éppen az akkori politikai kurzus szája íze szerinti, de oda se neki. A hangulat a fontos, szombat este van, a szabad szombatot még nem vezették be [azt –végérvényesen (?) – csak húsz év múlva teszik], fél napot dolgoztál, kényelmesen hazasétáltál, feleséged néhány perccel utánad futott be kezében cekkerekkel, megjött már lányod is az iskolából, anyósod és fiad ebéddel várt benneteket, ebéd után szunyókáltál kicsit, délután tanultál (az általános mérnöki diplomád mellé kohómérnökit is akarsz szerezni), aztán rátok borult az este (nyári időszámítás sincs még), ültök a tévé előtt, és felhőtlenül szórakoztok.

Átfut közben a fejeden, hogy holnap vasárnap, kicsit lustálkodsz, megfürdesz, utána visszafekszel még – szeszélyes áprilisokban könnyen meghűl az ember –, reggel a feleséged kirándulni viszi a gyerekeket, te két-három órát megint tanulsz, aztán kimész anyósodhoz a konyhába, belekóstolsz ebbe-abba, és megbeszélitek az előző napi tévéműsort.

Így is történik. Anyósod régi emlékeket idéz föl, amikor még apósoddal, az út- és vasútépítési vállalkozóval hol itt, hol ott éltek.

– Tudod, Sándor faluhelyen tanulta meg, hogy minden hajnalban, munkába indulás előtt, hajtson le egy kupica pálinkát. Jót tesz a gyomornak!

– És mi volt a kedvenc nótája Sándor bácsinak? – kérdezed, még mindig a tegnap este hatása alatt állva.

Anyósod habozás nélkül vágja rá, még el is énekeli neked, anyósodnak szép a hangja, mondja, hogy férjeura is ki tudta ereszteni a hangját, ha úgy hozta az élet, nem is érted, két ilyen gyémánttorkú embernek hogyan születhetett olyan botfülű lánya, mint a feleséged.

Nem ezért választottad, az biztos.

Aztán mesélsz te is, hogyan mulattak a te szüleid Felenyeden, de hát ők nem nagyon lazítottak, örültek, ha összedolgozták a puliszkára valót.

Rotyog az eddmegleves, készül a petrezselymes krumpli, sül a rántott hús, kiteszed egy tálra a csalamádét, anyósod maga rakta el az ősszel: káposzta, hagyma, paprika, zöldparadicsom, reszelt répa van benne, no meg persze só, cukor, ecet, babérlevél, köménymag, ahogyan kell. Vegyes vágott.

Szép, tavaszi vasárnap délelőtt.

Még beszéltek arról, milyen szerencsés, aki részt vett az ezüstkalászos tanfolyamon, ráadásul a tévésektől ajándékot is kapott érte: vevőkészüléket, háromezer forint értékű könyvtárat, kerékpárt.

– Micsoda önsorsrontás! Azt még értem, hogy biciklizz el a kultúrházba, ahol ott áll a nagyképernyős Munkácsy, de hogy a tévések arra akarjanak rávenni, ne a műsorukat nézd, hanem helyette olvass…! Bolond világ ez... – sóhajt anyósod, és összekulcsolja kezét csöndes imádságra.