Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A közlekedési információk

A városban villamossal jársz (ha éppen nem gyalogolsz), az országban vonattal. Autóba akkor ülsz, ha kiszállásra mész (már ha időben folyamodtál a vállalati kocsiért).

Közlekedési információkra szinte az egész életedben nincs égető szükséged. Sosem mész az orrod után, viszont mindig tudod, merre tartasz. Ha más nem, hát a lábad visz közel a célodhoz (ha minden esetben nem is hajszálpontosan oda).

Közlekedés férfikorod Magyarországán? Az utakon, az utcákon magángépjárművekkel szolid mértékben találkozol, háború előtti, nyugati autók csak elvétve tűnnek föl, újabbak még elvétvébben… Saját gyártmány? Mivel az 1949-ben alakult Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa fölosztotta, mely szochaza mit gyártson, a magyarországi autógyártás ege e döntéssel hosszú ideig befellegzett. (Mi az autóbuszokért felelünk, de panaszra nincs okunk, hozzánk képest bolgár barátaink mindössze a targoncákért.) Igaz, törpeautókat, kísérletképpen, szerelnek össze nálunk is lelkes műszakiak – Székesfehérvár macskaköves utcáin 1956. május elsején például négy, a Balaton, az Úttörő, az Isetta és az Alba Regia prototípusa zötyög végig –, de mert az évtized derekán megkezdődik a Német Demokratikus Köztársaságban a Trabant gyártása, a mieink nem pöfögnek tovább.

1958. március 11-én a Képes Híradó az NDK-ban gyártott Wartburg sportkocsi budapesti bemutatójáról tudósít! Esztendőre rá, április 14-én meg arról, hogy az NDK-ban már a húszezredik Trabant készült el…

A te életedben Budapest utcáit – a keletnémet Trabantok és Wartburgok mellett – túlnyomórészt szovjet Moszkvicsok, Pobedák, Volgák, Zsigulik, csehszlovák Skodák, lengyel Warszawák – és később – Polski Fiatok, jugoszláv Zastavák róják. A mennyiség minőségbe életed alkonyán (rendben, délutánján) csap át, a minőség minőségbe késő este.

Szóval hogy autó? Minek? Amikor Barabás Marci, a vállalati építész – talán rokoni kapcsolatok révén – egy Opel Rekordhoz jut, annak még a műszerfalát is megcsodáljátok, amelyen a különböző sebességeket különböző színek jelzik!

Neked, bár gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkezel, marad a tömegközlekedés. Elégedett vagy vele (mint az életed megannyi apró-kitartó ajándékával: Budapesten a villamossal, az autóbusszal, néhanap a trolival (hol még a hatvanas években a metró…), viszont a tévéhíradó 1960. május 21-i hírére fölkapod a fejed, miszerint hatvanhat városi buszjáraton ülő kalauz kezdi meg működését! Megszoktad, hogy hozzád jönnek oda, ha átszállójegyet váltanál (amikor lejárt a bérleted). Meg kell tanulnod, hogy föl csak a hátsó ajtón szállj, le meg az elsőn.

Más városokban másképpen gondolkodnak. 1960. szeptember 8-án az utolsó pécsi villamosjárat indulásáról számol be a tévéhíradó… Elsődleges szempont a bekerülési meg a fönntartási költség, azután jönnek csak a lakossági igények – meg a hagyományőrzés rátartisága.

A vasútra a hatvanas évek közepétől figyelsz föl, akkor is a Budapest–Zamárdi-felső viszonylatra. De hogy szükséged volna közlekedési információkra? Egyrészt fejből tudod a menetrendet (a te idődben évekre érdemes megjegyezni, hogy indulás 7.52-kor a Déliből, érkezés 10.30-ra a Zamárdi-felsei egyes vágányra), másrészt, ha esetleg mégse tudnád, ott a telefontudakozó. Mármint azoknak, akiknek van otthon – vagy a munkahelyükön – készülékük.

Az országhatárt átlépni? Az a fölhatalmazás csak a kiválasztottakat érinti. Pláne repülőgéppel! Csodálkozol is, amikor 1961. január 2-án a tévéhíradó a Malév új járatával büszkélkedik: mostantól Budapestről Brüsszelbe és Amszterdamba néhány óra alatt el lehet érni!

– Aztán meg ki utazik azon a járaton, Marci? – kérdezi anyósod, amikor értesül a szocializmus új vívmányáról.

Fiad – teljes ismeretében annak, milyen elv szerint kapnak rendszámot a személygépkocsik – azt számolgatja, hogy ha ilyen tempóban gyarapodik az autópark, mire fölnő, CM-es rendszámú járgánya lesz. (A honi rendszám akkor még két betű, négy szám kombinációjából áll össze.)

Az útinformot csak jóval-jóval később termelik ki az igények… Amikor vasárnap esténként már rendszeressé válnak a dugók a balatoni autópályán. Akkor már a fiad fuvaroz téged kocsival (a rendszáma három betű, három szám) Zamárdi-felsőre. A tévéműsorban a műfaj mégsem tud meggyökerezni: varázslatos személyiség – mint az időjárás-jelentők köreiben – ritkán viszi el a show-t, és bár folynak kísérletek rajzokkal, animációkkal, de a műfaj tipikusan rádiós: hiszen a sofőrök vezetés közben az utat bámulják, nem a képernyőt…

Az utolsó közös autóutatok a Balaton-parti településről vezet a pesti István kórházig. Még kiszállsz, még magad fekszel be a kórtermi ágyba, de onnét már átemelnek a hordágyra, a műtőasztalra, visszafektetnek az ágyba, és miért is ajzanának föl a folyosói közlekedési információk…

Legeslegutolsó utadról (föld–menny viszonylat) semmiféle tájékoztatást nem kapsz, nem adsz.