Álvízszerelőket fogtak el Budapesten
Forrás: MTI |
2011. augusztus 05. péntek 14:04 |
Elfogtak három férfit Budapesten, akiket a rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy magukat vízszerelőnek kiadva egy lakásból értékeket loptak el - közölte a police.hu pénteken.
A XII. kerületi járőrök az ott zajló lomtalanítás miatt augusztus 2-án közbiztonsági ellenőrzést tartottak, amikor felfigyeltek egy gépjárműre, amelyben több, gyanúsan viselkedő személy tartózkodott.
A rendőrök egy előző nap történt lopás sértettjétől kapott részletes személyleírás alapján felismerték a gépkocsiban ülő egyik férfit, ezért igazoltatták az utasokat. A járműben a bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyakat és bűncselekmény elkövetéshez szükséges eszközöket találtak - olvasható a rendőrség honlapján.
A közlés szerint a nyomozás során megállapították, hogy mindhárman megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy augusztus 1-jén magukat vízszerelőnek kiadva bejutottak egy XII. kerületi lakásba, és különböző értékeket tulajdonítottak el. Jelenleg a nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak terhére róható-e korábbi, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény.
A bíróság a 25 éves és a 42 éves férfit az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte. 36 éves társuk előzetes letartóztatására az ügyészség nem tett indítványt, így ő szabadlábon védekezik. Az ügyben a további eljárást többrendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi rendőrkapitánysága folytatja le.