Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 07.48

Közösen kutatja Magyarország és Románia Erdély kincseit - videóval

Forrás: Duna TV Nemzeti Krónika | 2011. július 14. csütörtök 16:59 |
| A+ A- | Megosztás:

A magyar és a román levéltár együtt tárja fel az Erdélyre vonatkozó levéltári gyűjteményeket.

Közösen tárják fel azokat az 1919 előtti, Erdélyre vonatkozó levéltári gyűjteményeket, amelyeket romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őriznek. A két országos levéltár vezetői ma írták alá az erre vonatkozó, a Kárpát-medencében egyedülálló kezdeményezésről szóló szerződést.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár vezérigazgatója szerint szakértő segítség nélkül szinte lehetetlen lenne megtalálni a román archívumokban a magyar vonatkozású iratokat. A most aláírt egyezmény azonban lehetővé teszi az intézmények együttműködését, ezzel megkönnyíti a kutatást.

Mikó Zsuzsanna a Nemzeti Krónikának azt nyilatkozta, hogy Magyar szempontból az a fontosabb, hogy a Romániában őrzött iratokat fel tudjuk tárni, hiszen úgy érezzük, hogy az Erdély történetére, a Magyar Királyság történetére vonatkozó iratok nagyobb részét itt, Romániában őrzik.

A munka januárban kezdődik, a levéltári leírásoknak pedig a 2012-ben el kell készülniük. Önálló kötetben jelenik majd meg minden erdélyi megye levéltárában őrzött anyag. A magyar intézmény pedig szintén leírást készít az általa őrzött erdélyi vonatkozású gyűjteményekről, levéltári anyagokról.

Nagy Mihály, a Román Nemzeti Levéltár aligazgatója elmondta, hogy él egy olyan a mítosz, hogy eltitkoltak iratokat az erdélyi levéltárakban. Ezek után, ha a levéltári anyagok bemutatásra kerülnek, akkor a mítosz megszűnhet.

A levéltárak gyűjteményeinek leírását a Magyar Országos Levéltár kezdeményezte. A fő cél, hogy a kutatók olyan iratokat is megismerjenek, amelyekhez a levéltári rendszerek eltérései miatt eddig nehéz volt a hozzáférés.

Megosztás: