Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - Kádár a tévében

Vele kezdődik.
Ő szólal meg elsőként a magyar televíziózás első hivatalos műsorában 1957. május 1-jén: áll a jelenlegi Dózsa György út és Városligeti fasor sarkán, és szinte egy kezén meg tudná számolni, hány nézőhöz beszél. Előtérbe később sem tolakodik, bár tudja, a tévé segedelmével közvetlenül kontaktálhat népével, viszont az audiovizualitást élete végéig idegenként kezeli. A Szabadság téri székház három bejárati lépcsősora közül a középsőn hiába porszívózzák ki naponta a vörös szőnyeget, alig néhányszor lépi át a küszöböt.

A képernyőn azért időnként fölbukkan, 1958. április 4-én például a Nyikita Szergejevics Hruscsov magyarországi látogatásáról forgatott dokumentumfilmben. Örvendeznek is a nézők!

– Üdvözöljük a televízió munkatársait, akik az április 4-i nagygyűlés közvetítésével és szovjet vendégeink látogatásairól szóló híradók frissességével kitűnőt nyújtottak!

Alig egy hónap elteltével Gomulka lengyel pártvezető látogat Budapestre. Ekkor találódik föl a politikai protokoll műfaja: sok-sok híradó kezdődik majd avval az irodai jelenettel, amikor Iksz Ipszilon fogadja Ku Zét, és a tárgyalások testvéri, esetleg szívélyes, rosszabb esetben tárgyszerű légkörben folynak. Mindig jól értesült kollégád, Reményi Péter meséli, egyszer saját fülével hallotta egy hírszerkesztőtől:
– Nem tudom elképzelni, hogy ha Kádár elvtárs csinál valamit, és arról fölvétel készül, az egy híradóban ne az első helyen szerepeljen!

Sokáig ti sem tudjátok elképzelni. 1960. szeptember 3-án a tévéhíradó első helyen számol be Kádár és Hruscsov találkozójáról a moszkvai gazdasági kiállításon, október 4-én első helyen Kádárnak az ENSZ-ben mondott beszédéről. 1961. április 15-én, miközben a magyar tévé rendkívüli adásban mutatja az űrrepülése után Moszkvába érkező Jurij Gagarint – akit ki más, mint Hruscsov fogad –, Megyeri Károly szerkesztő, Kecskés László és Mátray Mihály operatőr megörökíti, ahogyan Kádár János – Aczél György, Kiss Károly és Szirmai István társaságában – a közvetítést nézi. 1962. január 16-án arról tudósít a hírműsor, hogy az elnöki tanács elnöke, nevezett Dobi István átadja az ötvenéves Kádárnak A Szocialista Munka Hőse kitüntetést.

„Az öreg” – egyre többen emlegetik így – ugyanennek az esztendőnek a tavaszán a japán televíziónak nyilatkozik Magyarország politikai és gazdasági helyzetéről, a magyar-japán kapcsolatok fejlődéséről.

– És mi miért nem láthatjuk ezt az interjút? Engem kifejezetten érdekelnének a magyar-japán kapcsolatok – berzenkedik anyósod, amikor csak a puszta tényről értesül, ellentétben a távol-keletiekkel.
1962-ben tartja az egypárt VIII. kongresszusát! Bridzspartnered, Dassy a vacsoraszünetben idézi a politikamentesnek tűnő műsorújság beharangozóját.

– Az esztendő legjelentősebb belpolitikai eseménye kezdődik november 20-án: országunk vezető politikai ereje számvetésre készül – és az egykori ellenálló enyhén szomorkás mosollyal fűzi hozzá: – Biztosan bejelentik, hogy amnesztiát adnak az ötvenhatosoknak…

– Ha igen, azt saját fülünkkel fogjuk hallani – egészíti ki az információkat Gabos. – A televízió kamerái ott lesznek a kongresszus legjelentősebb mozzanatainál: közvetítik a referátum és egyes hozzászólások részleteit, a riporterek pedig megszólaltatnak egy-egy küldöttet, külföldi vendéget.

Kádár november 20-án mondja el beszédét, 24-én pedig zárszót mond. Nagy bejelentést nem tesz, de a Kádár-féle kongresszusi beszédek ettől kezdve a jellegzetes vállmozdulatokkal, az összekacsintásokkal, a spontán kiszólásokkal a figyelem középpontjában állnak. Így telnek az évek, Kádár hol rövid ujjú ingben, hol kucsmában föl-fölbukkan a képernyőn, 1966. március 26-án például magyar pártküldöttség utazik a szovjet testvérpárt esedékes kongresszusára, mutatják, amint a Nyugati pályaudvaron elköszön feleségétől.

A hitvesi csók már a politikai marketing része. Innen kezdve nincs megállás: 1967. január 21-én a tévéhíradó arról számol be, hogy az egypárt központi bizottságának első titkára zenegépet adományoz a budapesti Martos Flóra Ifjúsági Klubnak, 1967 végén pedig a Rádió és Televízió Újság szerkesztői teszik föl az olvasóknak a kérdést:
– Ön kit hívna meg a mikrofon, a kamera elé? Kitől szeretne választ kapni kérdéseire?

És csodák csodájára a rádióhallgatók és a televíziónézők közül sokan Kádárt választják! Így aztán 1968. január 1-jén kora este újévi beszélgetést sugároz a tévé és a rádió az ötvenes évei második felébe lépő pártvezetővel. A nézők és a hallgatók nevében Megyeri Károly és Szepesi György kérdez.

Február 1-jén viszont az Ikarus gyárba látogat az öreg. Három nap múlva – erről csak a bemondótól értesülsz – Komáromban találkozik csehszlovák kollégájával, Alexander Dubčekkel. A közelgő prágai tavasz illatát hozza a szél … A hónap végén Budapesten megkezdődik a kommunista és munkáspártok konzultatív előkészítő találkozója, amelynek résztvevőit Kádár házigazdaként köszönti.
1968. augusztus 21-én aztán semmit nem látsz a csehszlovákiai bevonulás képeiből. Két teljes hónapig magát Kádárt se, mígnem egy harisnyagyári látogatáson tűnik föl, és ott váratlanul elmondja, hogy vitatkoznak a beavatkozás indoklásáról...
Aztán látszólag elül a vihar, 1970 januárjának végén a szokásos snittek: Kádár János vezetésével Berlinbe érkezik a magyar párt és kormányküldöttség.

És így tovább. Kádár 1989-ben hal meg, két héttel elvált feleséged – gyermekeid anyja – után; te majd csak öt év múlva követed őket.