Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A sorozat

A Belphegort szeretitek, az Angyalt szeretitek és Maigret felügyelőt szeretitek, az angolok Forsyte Sagáját és a lengyelek négy páncélosát a hozzájuk illő kutyával, A tavasz tizenhét pillanatát a szovjetektől, benne James Bond vöröshadsereges alteregójával, Stirlitz kapitánnyal, de szívetek mélyén alig várjátok, hogy jöjjön a hazai, kicsit ilyen, kicsit olyan, de a tiétek.

Kamaszlányod magyarázza.
– Nézd, papa, az klassz, hogy a Metró meg a Scampolo tud Beatlest meg Rolling Stonest játszani, de nekem azért leginkább az tetszik, amikor a szívemből énekelnek.

És dúdolni kezdi, hogy néha furcsa hangulatban az utcát járja egymagában (Illés, 1966), vagy hogy azt mondta az anyukája, nem tetszik a frizurája (Omega, 1968).

A tévések fölismerik, hogy az kevés, ha valakit egyszer-egyszer odaültetnek a tévé elé: a nézőt szisztematikusan kell odaszögezni. Kitaláltatik a vissza-visszacsalogatás technikája – ami egyébként nem szükségeltetne, hiszen mentek ti magatoktól –: és jönnek és jönnek és jönnek a sorozatok.

1963-ban leforgatják, 1964-ben bemutatják A Tenkes kapitányát. Ez az első, látszik, hogy kevés lehetett rá a pénz, de tizenhárom részen át szeretitek, Zenthe Ferenc meg, ha addig nem lett volna, egy csapásra sztár lesz.

– Szerencsés, ha Pancsika és Sanyika is nézi, hogyan járnak túl a kurucok a labancok eszén? – kérdezi aggódva anyósod.
A tévé ugyanis nemrégiben leadott egy angol Tell Vilmos-sorozatot, amelynek hatására az országban itt-ott gyerekek almákat próbáltak lelőni egymás fejéről…

Eke Máté, Buga Jakab, Siklósi bácsi ártatlannak bizonyul, így aztán 1966-ban jön a Princ, a katona a szívtipró Ernyey Bélával. Járt utat a járatlanért senki el nem hagy: a tévéfilmsorozat sztoriját ugyanaz az Örsi Ferenc találja ki, aki A Tenkes kapitányáét is. 

1969-ben a Bors Sztankay Istvánnal. Egy történelmi kalandfilm-sorozat, amelyet eredetileg ötrészesre terveztek, de aztán, a közönség nyomására, készült belőle még tíz.

A következő évben röpült be az Őrjárat az égen négy epizódja, hála a – korabeli nevén – Honvédelmi Minisztérium hathatós támogatásának. A zenéjét országszerte fütyülik a suszterinasok, de a stáblista elintézi a dolgot annyival, hogy zenéjét összeállította Zsedényi Erzsébet. Azt nem sejti senki, hogy eredetileg Ennio Morricone szerezte A Jó, a Rossz és a Csúf című filmhez, de nincs belőle gond, se ti nem látjátok a spagettiwesternt, se a taljánok a ti militárlávsztoritokat.

Ugyanekkor égtek lázban Oszter Sándorért. A Rózsa Sándor Móricz Zsigmond regényéből készült tizenkét folytatásban. Igazán persze akkor szeretitek meg, amikor Hofi parodizálja.
A hetvenes évek A fekete várossal köszöntenek be. Hét rész Mikszáth Kálmán nyomán, Zsurzs Éva pedig a televíziós rendezés királynőjévé koronáztatik (bár Magyarország államformája népköztársaság).

1973-ban Harsányi Gábor nevétől hangos a bérház, a város, az ország: az Egy óra múlva itt vagyok tizennégy héten át bővül el benneteket, mert a téma háborús ugyan, de a legvidámabb barakkban az emberek kezdenek nevetve megválni történelmüktől.
Közben három részben a Zrínyi Zsurzs Évától, megint Bessenyei Ferenccel. A halk üzenetet, aki akarja, bizonyára kihallja: hiába hajtasz végre hőstetteket, ha egyszer terhére vagy a hatalomnak…
1974-től éveken át megtörtént bűnügyeket (cím: Megtörtént bűnügyek) csöpögtetnek nektek. Fóti Andor és Mág Bertalan történeteit viszik képernyőre. Lektűrszerzők műveit parádés szereposztásban. 1975-ben tizenhárom részben a Vivát, Benyovszky! Ugyancsak kalandfilm-sorozat, csakhogy magyar-csehszlovák koprodukcióban. 1976-ban a Kántor öt része egy nyomozókutyával és Madaras Józseffel. 1978-ban az Abigél, Szabó Magda szabadságharcosaival. 1982-ben a Sándor Mátyás, Verne szabadságharcosával.

Jönnek, jönnek, jönnek. Jön Eke Máté és Bors Máté, jön Rémai László (Princ becsületes neve) és Létai Géza (Huszti Péter játssza az Őrjáratban), jön Görgey Pál Lőcse mellől és Láng Vince meg Csupati őrmester.

Hőskor, fénykor.

A Lindára, a Szomszédokra, a Familia Kft.-re, a Kisvárosra még várni kell.

Éltedben, holtodban: örökké te vagy az apám. Negyed század után kisétálok a Szabadság térről, magyart tanítok egy gimnáziumban: először érettségiztetek. Ülök odabent, két nyelvtani-irodalmi felelet közben meghallgatok ezt-azt, angolt, kémiát, törit. Ez utóbbihoz húz egy diák.

– Tételem a Kádár-kor – kezdi.

Hallgatom. A te férfikorodról, az én gyerekkoromról beszél. Ötvenhat utáni megtorlásról, munkásosztályról, téeszről, tiltom-tűröm-támogatomról, fridzsiderszocializmusról. Megemlíti, hogy ekkor kezdődnek a tévéadások.

A film visszafelé játszódik, néhol homályos, néhol karcos, egyszer csak elszakad.