Bemutatták Cannes-ban Till Attila filmjét
Forrás: MTI |
2011. május 20. péntek 22:28 |
Nagy érdeklődés mellett bemutatták Till Attila Csicska című kisjátékfilmét a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.
Bemutatták Till Attila Csicska című filmjét Cannes-ban, mely a fesztivál egyetlen kelet-európai műve. Till Attila első rövidfilmjét mintegy ezer filmből választotta ki a válogatóbizottság.
A Csicska az alföldi tanyavilágban játszódik, és a modern rabszolgatartás, a "csicskatartás" témakörét járja körül. A filmet most először vetítették külföldi közönség előtt. "Jó volt érezni, hogy elég nagy feszültség volt a moziteremben" - mondta Till Attila a vetítés után.
Véleménye szerint azért volt egy kicsit más a cannes-i vetítés a hazai "otthonosabb" bemutatótól, mert "itt teljesen idegennek" számítanak a film alkotói és szereplői.
A Csicska hazai forgalmazásáról jelenleg tárgyalások folynak, és már az egyik legnagyobb ázsiai filmfesztivál képviselői is jelezték, hogy szeretnék meghívni a filmet - mondta el a rendező.
Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott, jelenleg a hazai televíziózás közkedvelt szereplője. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be 2008-ban, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle közönségdíját.
A rendező szerint a Csicska azért "fontos lépés" karrierjében, mert egy "új, amatőr irányt nyitott meg" számára. Megtanulta, hogyan lehet kevés pénzből is filmet csinálni. A Pánik sikere után "professzionális utat" szeretett volna követni, de Till Attila úgy véli, hogy ez a magyar filmfinanszírozási helyzetben egyelőre lehetetlen.
"Ezzel az amatőr módszerrel megerősödtem, és megértettem, hogy nagyjátékfilmet is le lehet forgatni kevés pénzből, neki kell állni, nem rokkan bele az ember. Ez fontos tanulság" - hangsúlyozta a rendező.
Till Attila elárulta, hogy következő terve egy a Taxisofőr stílusához hasonló sajátos gengszterfilm, amelyben kerekesszékeseket lehet emberölésre felbérelni. "Látványos lesz. Igaz, már a felvetés is elég felkavaró" - tette hozzá.