Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A zenei műsor

      Ó, amikor fölcsendülnek a fülbemászó melódiák! Ha alkalom adódik, szívesen énekelsz, ám a zenét leginkább hallgatni szereted.
      Vettél tévét, de még mindig be-bekapcsolod a rádiót, ha operát adnak. Bérletetek is van: évente ötször-hatszor szépen kiöltöztök nejeddel, és elvillamosoztok a Népköztársaság útjára vagy a Köztársaság térre.
      De amikor 1959 júliusában a Szegedi Szabadtéri Játékokról Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját és Kacsóh Pongrác János vitézét közvetítik, odaültök a tévé elé.
      Anyósod mondja is:
      – Erzsi, Marci! Nem kéne valami tisztességes ruhát fölvennetek? Elvégre színházban vagytok…
      Hétfőn esténként veritek a blattot, és rádiót hallgattok. A szokás hatalma: zsugázni zeneszóra. Ha meg valamely más napon a tévéből szól, legföljebb olykor-olykor odakapja a szemét az ember.
      Szereted nézni a karmester kezét.
      Mivel nem csupán ti vagytok evvel így, ellenben „odafönt” azt vélik, hiányos a muzikális műveltség, ezért 1959 szeptemberében elindul Ádám Jenő mélyenszántó sorozata, a Muzsikáról mindenkinek.
      1960-ban Bartók Béla két balettjét, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint az Eurovízió is közvetíti! Ki van írva előtte, utána, onnan tudjátok. Eltölt benneteket egyfajta nemzeti büszkeség, de Bartókba azért beletörik a bicskátok.
      – Becsülöm én a Bélát, sokat tett, sokat szenvedett, de… nekem inkább a Pongrác – jegyzi meg önkritikusan anyósod, amikor kikapcsolja aznapra a tévét.
      A helyzet mindenesetre fokozódik. Egy 1961-es hétfő estén, hiányérzetét csillapítandó, a Rádió és Televízió Újságot böngészi feleséged anyja.
      – Nahát, ezt hallgassátok meg! Azt írja a tévé zenei rovatának vezetője, valami Behár György, hogy gondot jelent neki a komolyzenei közvetítés… Satöbbi, satöbbi… Aha, tervezi, hogy kialakít valami speciális tévéoperát, aztán… khm… írat majd egyfelvonásos stúdiódalműveket… Hasonló tervei vannak az operett frontján is, ejnye, front, milyen ide nem illő szó…
      Anyósod és leánya holdnál sötétebben emlékszik arra, milyen a pincében dekkolni, amíg átviharzik az ember feje fölött a néhány hadsereg. De… inkább tévészakértők már mindketten, mint katonaiak.
      – Azt mondja, az operett sokkal hálásabb terület – csillan meg olvasás közben anyósod szemüvege. – El is hiszem! Viszont mai tárgyú operettek bemutatását is tervezi, amelyek újak lesznek a hagyományos bécsi operettekkel szemben…! Jaj, nem csak mondanivalójukban, de stílusukban is…
      Ő még nem tudja, hogy külföldön már kezdik föltalálni a musicalt.   
      1961 tavaszán – Gagarinnal egy időben – szokatlan műsor hódít… Bár A hónap slágerei a címe, de arra vállalkozik, hogy kéthetente mutasson be öt-öt táncdalt. És amikor április 22-én közvetítik a drezdai tánczenekar budapesti föllépését a Központi Tisztiházból, anyósod tánclépésekben tálalja föl a vacsorát!
      1962-ben nézitek meg az első olyan magyar operaelőadást, amelyet stúdióból közvetítenek, konkrétan Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Nagy a paláver körülötte, még nyugat-európai tévétársaságok is átveszik! Lassacskán nemzetközileg is jegyzik a Magyar Televíziót.
      Mégis kezdtek megbarátkozni a modernekkel.
      Mivel a zene szíveket hódít, a tévések el mernek indítani egy zenei fejtörősorozatot. Zenélő órák: e címet adják neki, Forrai Miklóst, Kollár Endrét, Lukin Lászlót kérik föl műsorvezetőnek. Senki se sejti előre, mennyi szeretet gyülemlik föl körülöttük.
      Felhőtlen muzsikálásban telnek a hatvanas évek, aztán az évtized közepén beköszönt a gondoktól gyötört beatkorszak. De többé nem lehet nem tudomást venni a könnyű műfajokról.
      1966 júliusában valóságos népmozgalom bontakozik ki ez első táncdalfesztivál körül: háromszáz zeneszerző nevez be, végül hatvanegy dal kerül képernyőre, a közönség meg alig tudja csillapítani a benne tomboló spontán szavazási lázat! Egy évvel később a második táncdalfesztivál döntőjének közvetítését már tizenegy ország televíziója veszi át. És 1967-ben még pol-beat fesztivált is rendeznek…
      Van balett, zenés vígjáték, bábopera, sanzon, népdal a tévében: 1969-ben a Röpülj páva! népdal- és nótaénekes-verseny sikere az egész magyar kulturális életet fölspannolja! Odavagytok a győztesért, Faragó Lauráért.
      És majd még jön – szegény megboldogult anyósod, ha tudná –, amire a hőskorban magatok se számítotok: a nemzetközi karmesterverseny. 1974-ben indul, aztán egyik követi a másikat, túlél mindannyiótokat.
      – Drága anyám, hogy szerette volna ezt a hercig japánt, a Kobajasi Kenicsirót meg a mi fiunkat, a Héja Domokost, de az a görög, a Karolosz Trikolidisz se lett volna a szemében akárki – sóhajt föl egyszer elvált feleséged egy kanasztaparti szünetében, és barátnői hevesen bólogatnak. Te pedig nem is gondolsz arra, hogy egymástól függetlenül is ugyanolyan szorgalmasan néztek tévét, mint amikor még egy fedél alatt éltetek. Ugyanaz a műsor nyűgöz le benneteket, de immár külön-külön: a földkerekségen sok házaspárt – titeket leszámítva – a közös tévézés köt össze. Lecsöng a hidegháború, helyébe a világrendszerek békés egymás mellett élése lép.