Soha nem látott összefogás Wolf Katiért - videókkal
Írta: hirado.hu |
2011. május 14. szombat 14:37 |
Élőben közvetíti az m1 és a hirado.hu szombaton 21 órától az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Düsseldorfban 25 ország versenyzői lépnek fel. Wolf Kati Szerelem miért múlsz?/ What about my love? című dalával ötödikként áll színpadra. Magyarországról nem lehet rá szavazni, de a határokon túli területekről igen.
Várkonyi Attila eurovíziós projektvezető az MTV Ma reggel című műsorában arról beszélt, hogy Wolf Kati nagyon jó versenyző típus. Mindig a maximumot adja, a fellépések előtt izgul, de a színpadra lépés pillanatában csak a dalra koncentrál.
Szólt arról is: kedvezőnek tartja, hogy Wolf Kati ötödikként lép fel, mert nem kell végigvárnia, míg sok versenyző végez az előadással, és már az esemény elejétől szavazhatnak rá a rajongók.
Várkonyi Attila úgy fogalmazott: most már csak az a feladatuk, hogy a lehető legjobban támogassák Wolf Katit a döntő pillanat előtt. Hangsúlyozta, hogy soha nem látott összefogás alakult ki a közszolgálati és kereskedelmi médiumok, valamint a határon innen és túl élők között a magyar versenyzőért.
|
Így szavazhatnak Wolf Katira
Románia: 09001600 (beütni: 05) vagy 1261-es számra elküldeni: 05
Szlovákia: 9933 (beütni: 05) vagy 9933-as számra elküldeni: 05
Ukrajna: 0900 3007 05 vagy 7888-as számra elküldeni: 05
Szerbia: 3323 (beütni: 05) vagy 3323-as számra elküldeni: 05
Horvátország: 06154 vagy 66705-ös számra elküldeni: 05
Szlovénia: 089110 05 vagy 370-es számra elküldeni: 05
Németország: 013710300 05 vagy 99599-as számra elküldeni: 05
Nagy-Britannia: 0901522 (beütni: 05) vagy 0901522-es számra elküldeni: 05
Olaszország: 894433 (beütni: 05) vagy 47222-es számra elküldeni: 05
Svájc: 377 (beütni: 05) vagy 377-es számra elküldeni: 05
Lengyelország: 73008-as számra elküldeni: 05
Svédország: 72999-es számra elküldeni: 05
Finnország: 17132-es számra elküldeni: 05
|