Híradó mottó
2012. május 25. frissítve 03.36

Tállai: minden önkormányzat megmarad Magyarországon

Írta: hirado.hu | Forrás: MTV - | 2011. május 13. péntek 10:45 |
| A+ A- | Megosztás:

A belügyi államtitkár szerint nem szabad olyan feladatot adni a településeknek, ami meghaladja a teherbírásukat, a mai rendszer azonban ezt teszi.

Még nem érvényesebb az önkormányzatokra vonatkozó szigorúbb szabályok, bár tavalytól könnyvizsgálói jelentés kell az egy éven túli hitelfelvételhez – jelentette ki Tállai András a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A belügyi államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: szerinte Pécsett azért vetették el a több mint 3 milliárd forintos kölcsön felvételét, mert más konstrukcióban gondolkodnak, a kiadásokat csökkentik.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz frakciójában sok olyan politikus ül, aki polgármester is egyben, és az önkormányzatok szigorúbb gazdálkodását célzó törvényjavaslatokat nem biztos, hogy megszavazzák, Tállai azt mondta: a képviselőknek tevékenységük során az ország javát kell szolgálni, felül kell tudni kerekedni az egyéni érdekeken, mert ha hagyjuk, hogy az önkormányzati rendszer működésképtelenné váljon, az senkinek nem lehet érdeke.

Leszögezte: minden önkormányzat megmarad Magyarországon, minden település joga, hogy válasszon képviselőt, polgármestert, a közgyűlések pedig továbbra is az alaptörvényben meghatározott jogokkal bírnak majd.

Nem szabad ugyanakkor olyan feladatot adni a településeknek, ami meghaladja a teherbírásukat, a mai rendszer azonban ezt teszi – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Megosztás: