Demokrata Párt: szakadhat az MSZP
Írta: hirado.hu | Forrás: MTV - Ma reggel |
2011. május 13. péntek 07:15 |
A Demokrata Párt elnöke elképzelhetőnek nevezte, hogy az MSZP-ben pártszakadás következik be, és az onnan átlépő tagokat fogadhatják.
Baloldali, de nyitott a konzervatív és a liberális értékek iránt is nyitott párt lesz a Demokrata Párt – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Takács István elnök.
Arra a kérdésre, hogy számítanak-e Gyurcsány Ferenc tagságára, a bejegyzés alatt álló párt elnöke azt mondta: Gyurcsány Ferenc azon nyilatkozatát veszi alapul, miszerint ő elsősorban az MSZP-t szeretné megújítani.
Takács István kérdésre válaszolva elképzelhetőnek nevezte, hogy az MSZP-ben pártszakadás következik be, és az onnan átlépő tagokat fogadhatják.
Hangsúlyozta: ő nem keresi a kapcsolatot a szocialista párt vezetőivel, néhány hónap múlva úgyis eldől, mi lesz a Demokrata Párt sorsa.