Testépítők mentettek meg egy várandós nőt az ütésektől
Írta: hirado.hu | Forrás: police.hu |
2011. május 11. szerda 11:53 |
A székesfehérvári nő segítségére három férfi sietett, az agresszív apát előállították.
Megütötte várandós barátnőjét egy székesfehérvári férfi, mert a nő terhesen dohányzott és alkoholt is fogyasztott. A nő segélykiáltásaira három konditeremben edző fiatal lett figyelmes, akik a bántalmazott nő segítségére siettek – írja honlapján a rendőrség.
A fiatal nő az ablak rácsaiba kapaszkodott és úgy kiabált segítségért, a segítségére siető fiatalok még egy puffanást is hallottak. A három férfi egyből felfutott az edzőteremből az utcára, hogy a nő segítségére siessen. Ekkor már látták, hogy egy férfi vonszolja a hóna alatt a fiatalasszonyt, miközben az sikoltozott.
A testépítők egyből rákiabáltak a férfire, hogy engedje el a nőt, majd amikor ennek nem tett eleget, utánaszaladtak. A férfi ellökte magától a terhes nőt, majd futni kezdett. A három férfi meg utána eredt. Kettő követte őt, egyikük pedig a közeli benzinkúthoz sietett, hogy onnan értesítse a rendőrséget.
A menekülő férfinek sikerült befutnia az egyik ház udvarára és ott elbújt egy bokor mögé. A két nyomába eredt férfi azonban megtalálta és a rendőrök kiérkezéséig visszatartott az agresszív nőverőt.
Mint kiderült a 31 éves férfi és 30 éves állapotos barátnője együtt italozott az egyik közeli sörözőben, amikor vita alakult ki közöttük. A férfi ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy barátnője iszik és cigarettázik, miközben babát vár.
Amikor a nő kiment az utcára, a férfi utánament és hajánál fogva elkezdte rángatni, majd lelökte a földre. Ekkor kezdett el a fiatalasszony kiabálni, amit a konditeremben lévők meghallottak. A kismamának a bántalmazás során felrepedt a szája és több horzsolás keletkezett a testén. Sérülési nyolc napon belül gyógyulóak.
A 31 éves férfit a rendőrség előállította és garázdaság és könnyű testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezik.