Kigyulladt a hulladékfeldolgozó Királyszentistvánon
Írta: hirado.hu |
2011. május 11. szerda 00:32 |
Eddig ismeretlen ok miatt gyulladt ki a feldolgozó háromezer négyzetméteres csarnoképülete. A benne tárolt hulladék is lángra kapott.
Csaknem ötven tűzoltó dolgozik a királyszentistváni hulladék-feldolgozónál kedden éjszaka keletkezett tűznél; a helyszínen van több járműfecskendő, vizes- és létráskocsi, s egyszerre tíz vízsugár üzemel.
Somlai Lajos elmondta: a mintegy háromezer négyzetméteres csarnoképületben keletkezett tüzet - ahol nagy mennyiségű hulladék gyulladt ki - sikerült körülhatárolni. Rakodógépekkel is igyekeztek az égő hulladékot kihozni a csarnokból és oltani - tette hozzá.
Azt már Lauer János ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató mondta el, hogy munka közben az egyik rakodógép is "tüzet fogott" és meghibásodott. Elégtek az épületszerkezetek is, személyi sérülés nem történt - hangsúlyozta.
Az igazgató kitért arra is, hogy a kommunális szemét égése közben nem szabadulnak fel olyan vegyi anyagok, mérgező gázok, amelyek a lakókörnyezetre veszélyt jelentenének. Megjegyezte: a viszonylag erős szél még segíti is a füstfelhő eloszlását, elfújását.
Ettől függetlenül a az igazgatóság veszélyelhárító csoportja a helyszínen van, s folyamatosan méri műszerekkel a levegő szennyezettségét, a füst összetételét.
A tűz eloltásán a veszprémi, balatonfűzfői, pétfürdői és a siófoki tűzoltók dolgoznak, s időközben csatlakoztak hozzájuk székesfehérvári társaik is.