Híradó mottó
2012. május 24. frissítve 20.19

Gyanúsított lett az ÁEK volt főigazgatója

Forrás: hirado.hu | 2011. május 10. kedd 15:56 |
| A+ A- | Megosztás:

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) volt főigazgatóját. A rendőrség szerint több mint négymillió forint kár érte az államot.

A rendőrség meggyanúsította Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) volt főigazgatóját, nyugállományú rendőr dandártábornokot - közölte Kende Péter ügyvéd.

A BRFK két 2007-2008-as esetre - egy közalkalmazotti foglalkoztatást, illetve egy külső cégnek az ÁEK gazdálkodásával kapcsolatos szakértői munkáját vitatva, együttesen mintegy 4,4 millió forint értékben - hűtlen kezelés gyanúját fogalmazta meg. 

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a gyanúsítás ellen panaszt tettek, a kihallgatáson Szilvásy István nem tett vallomást.

A BRFK szóvivője, Horváth Katalin Fanni az MTI megkeresésére annyit közölt: 2010. június óta nyomoz a XIII. kerületi rendőrkapitányság hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt az ügyben, amely a katonai ügyészségtől került át hozzájuk.

Hozzátette: a közelmúltban tanúkihallgatások történtek, május 5-én pedig egy gyanúsítotti kihallgatás történt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Ennek tartalmáról és a gyanúsított személyéről azonban részleteket nem közölt.

Megosztás: