A Jobbik alelnöke szerint a másik út az adósságspirál, melyből a kormány nem tud kitörni.
Az ellenzéki párt azt szeretné elérni, hogy a szabadságvesztések helyett a pénzbüntetésekre és a közmunkára helyezzék a hangsúlyt a...
Nagy butaságnak tartja az MSZP-s politikus, hogy népesedéspolitikai elveket akarnak érvényesíteni a nyugdíjrendszeren keresztül.
Ha a görög kormány nem tud megegyezni Németországgal, akkor az elemző szerint fókuszba kerülnek a nagy államadósságú országok, így...
A vállalat idei vesztesége a 12 milliárd forintot is meghaladhatja.
A Magyar Iparszövetség szerint mindent meg kell tenni a gazdasági növekedés beindítása érdekében, s a piacon jelen lévő mintegy 600 ezer...
Az állam- és kormányfőket meggyőzte Timosenko, a bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök nyilatkozata, amelyben elutasította a hazája elleni...
A romániai magyar párt vezetői szerint a rendőrség "zaklatja" a párt létrehozásának támogatói listáján szereplő személyeket.
A közhivatalnokok szabadnapot kaptak csütörtökre, a kormány így igyekszik voksolásra ösztönözni őket.
Az ír zenész szavai óriási derültséget váltottak ki a teremben, maga a királynő is jót kacagott.
A hölgy nem sokat gondolkodik azon, hogy mit vegyen fel egy-egy eseményre, egyszerűen csak körülnéz, mit viseltek mások az utóbbi...
A bébiszitter azt állítja, a színésznő kigúnyolta, sok mindent megtiltott neki, és még azt sem akarta kifizetni, ami járt.
Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Evelyn pedig bronzérmet nyert 200 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett bundaügyben.
Megtiszteltetésnek tartja Megyeri Balázs, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány meghívta a június 1-jén a csehek, illetve a 4-én az írek...
A 2011-es eltűnések miatt elrendelt körözések közül jelenleg még 67 hatályos. Az eltűnt gyermekek világnapját május 25-én tartják.
Komolytalannak tartja a bíróság a Hungeritnek a Négy Mancs ellen benyújtott keresetét.
A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt.
Csütörtökön Svájcból indult első transzkontinentális útjára egy kísérleti napelemes repülőgép. Célja, hogy jövő hétre elérje Észak-Afrikát....
Egy új kutatás szerint a polipok környezetüknek csak bizonyos részeit másolják le.
A világ első magánfejlesztésű teherszállítója csütörtökön közelebb húzódott az űrállomáshoz a teszteléshez. A kora délután befejezett...
Az évadot záró sajtótájékoztatón bejelentették: idén 364 előadásra 112 ezer néző váltott jegyet.
Május 27-én, az országos rajzfilmünnep 50 helyszínén, 29 városban láthatják az érdeklődők az elmúlt fél évszázad remekeit.
A pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány jubileumi ünnepségén azokat díjazta, akik sokat tettek a kisebbségben élő...
2012 végére Budapesten kültéren mindenütt elérhető lesz az ügyfeleknek a Magyar Telekom negyedik generációs mobilhálózata (4G/LTE),...
Attól, hogy a legjobb barátunk hívta fel rá a figyelmet, még bőven lehet baj az ő kedvenc oldalával.
Sikere van a budapesti last minute színházjegy weboldalnak, az alig fél éve indított új szolgáltatáshoz eddig a fővárosi 40-ből huszonhét...
Hungary will support all tools achieving economic growth as long as it does not add to debt, Prime Minister Viktor Orban said in Brussels...
After Tuesday's level of 296.50 to the euro, the forint slipped to 301.10 just after 9am on Wednesday.
King Harald V of Norway presented the 2012 Abel Prize to Hungarian mathematician Endre Szemeredi at a ceremony in Oslo on Tuesday.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,49 pontos emelkedéssel, 23.781,86 ponton nyitott hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.
A hivatalos közlés szerint ideiglenes bezárásról van szó.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Borsod-Abauj-Zemplén megyében és az Alföld északi, északkeleti részén viharos északkeleti szél várható. Az ország más részein zivatar környezetében fordulhatnak elő erős széllökések.
Az adó maximuma idén havi 400, illetve 1400 forint lehet az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottságában elfogadott módosító javaslat szerint.
A rekonstrukciós pályázat eredményhirdetése még március 14-én megtörtént, de csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
A Magyarországgal szembeni kettős mérce tekintetében jobb a helyzet az EU-ban a korábbinál - mondta a magyar miniszterelnök.
Vadmalac és kisrókák nevelkednek együtt a Gyöngyösi Állatkertben. Az állatok árván kerültek az állatkertbe, ahol közös kifutót kaptak. MTI Fotó: Komka Péter
Ha valami izgalmasra vágyunk, nem muszáj afrikai szafarira mennünk vagy sziklát másznunk. Elég, ha megszállunk egy bizarr szállodában.