Budapesten tart stratégiai megbeszélést Kína és az EU
Írta: hirado.hu |
2011. május 05. csütörtök 13:22 |
Az ülésen az EU-t Catherine Ashton, Kínát pedig Taj Ping-kuo államtanácsos, a kínai elnök külpolitikai főtanácsadója fogja képviselni.
Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai felelős szóvivője megerősítette, hogy Budapesten tartják a jövő héten, az Európai Unió és Kína közötti, úgynevezett stratégia párbeszéd következő fordulóját. A találkozó témáinak részletein még dolgoznak.
Az ülésen a tervek szerint az EU-t Ashton, Kínát pedig Taj Ping-kuo államtanácsos, a kínai elnök külpolitikai főtanácsadója fogja képviselni. Utóbbi pénteken Schmitt Pál köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik. A két fél közti stratégiai párbeszéd az évente rendezett csúcstalálkozókat, illetve külügyminiszteri egyeztetéseket egészíti ki.
A korábbi találkozókon a felek a kétoldalú kapcsolatokon kívül a főbb nemzetközi és regionális kérdéseket is megvitatták. Az EU és Kína közötti stratégiai párbeszéd előző fordulóját tavaly rendezték meg Kínában.