Varga Sándor Márton: Lájvízió 2. - Május elsejék

Olykor-olykor megadatik az embernek, hogy ríltájmban lássa, amikor éppen változik az élete. Hogy végleg vége Rákosinak, végleg vége az ötvenhatos illúziónak, viszont – korlátozott mennyiségben – kapsz kenyeret, kapsz cirkuszt, az 1957. május 1-jén tudatosul benned.

Mert megadatott neked a forradalmi munkás-paraszt kormány, amely – fölismerve a kínálkozó tudatformáló lehetőséget –, jelentős anyagi áldozatok árán megteremti a televíziózás műszaki, technikai feltételeit! Hősök tere, Kádár-nagygyűlés: az első hivatalos élő közvetítés. Jelképesen e napon, ahogyan szerényen mondják, „az ellenforradalmi felkelés leverése után, a konszolidáció viszonyai közepette” kezdődik el a honi televíziózás alapozása és fejlődése.

Borongós, hűvös napra ébredsz aznap. Nyújtózkodsz, ám ugyanavval a mozdulattal máris bekapcsolod a tévét: honnan sejtenéd, hogy Mestyán Tibornak, Mezei Pistának, Nagy Jocónak, Varga Vilinek – és sokaknak másoknak – köszönheted, hogy egyáltalán képet látsz? A képernyősök neve viszont megragad benned: Kalmár György idővel külpolitikára szakosodik, Kovalik Károly lesz talán minden idők legkiválóbb riportere, Nagy Tibort később bűnügyi riporterként látod viszont. Egyedül a rádiós Szepesi Gyurit ismered, bár őt eddig csak a hangjáról.

– Nahát! Így néz ki a Szepesi? – álmélkodik anyósod.

Ahogy beazonosítjátok, a közvetítőkocsinak valahol a Gorkij fasor – korábban Vilma királyné útja – és a Dózsa György út kereszteződésében kell állnia. Odahívják János királyt, és ő oda is ballag, hogy interjút adjon.

– Mély meggyőződéssel mondom, hogy a Magyar Népköztársaság minden híve bizalommal tekinthet a jövőbe! Ha nem feledkezünk meg a múlt hibáiról, ha éberek leszünk, nincs olyan erő, amely megakadályozhatná szocialista hazánk teljes és győzelmes felépítését…

Odahaza hümmögtök, hümmögtök a négy fal között. Addig hümmögtök, amíg eltelik négy hosszú év.

1961. május 1-jén már reggel nyolckor bekapcsoljátok a tévét. A moszkvai Vörös teret mutatják: először lehettek szinte személyesen a szovjet hadsereg és a moszkvai dolgozók nagy május elsejei seregszemléjén! Aztán Budapestre ugrik a kép: kezdődik itt is a fölvonulás. Pizsamában is érzékelitek, hogy a megmozdulás erőt sugároz, a hangulat örömteli.

Újabb három év szalad el.

1964. május 1-jén este fél kilenc után egy szórakoztató műsort néztek, az Utánzók klubját. Egy Hofi Géza nevű fickó a maga írta Armstrong-paródiával lép föl benne.

– Egész jó – néz rád anyósod, aki 1929-ben látta Josephine Bakert a Royal Orfeumban, és arra vágyik, 1965-ben elmehessen Louis Armstrong budapesti koncertjére a Népstadionba.

Három év múlva, 1967. május 1-jén, a Magyar Televízió fennállásának 10. évfordulóján anyósod észrevételez valamit, miközben – a konyhából be-beszaladva – a délelőtti fölvonulást nézi otthon, a nappaliban.

– Te, Marci, azt hogy csinálják, hogy mintha az emberek között volnánk mi is…?

Másnap Gabos Gyuri magyarázza el neked, hogy az operatőrök már kézi kamerával is dolgoznak.

– Azért nem irigylem őket… Legalább húsz kilót kell szegényeknek cipelniük.

Öt évvel később, 1972. május 1-jén reggel nyolctól szokás szerint kapcsolják Moszkvát, két órára rá Budapest és Székesfehérvár következik, de mert ez a nap egyúttal a Magyar Televízió 15. születésnapja is, kérik azokat az előfizetőket, akiknek már 1957-ben volt tévékészülékük, jelentkezzenek, hogy a műsorral egybekötött nyilvános ünnepségre meghívhassák egynéhányukat. Este nyolckor kezdődik is A kétmilliomodik... – merthogy ennyi már az előfizetők száma – című derűs találkozás a TV 1-es stúdiójában.

Ha anyósod élne, bizonyára jelentkezne.

Két évre rá, 1974. május 1-jén viszont már elvált ember vagy: albérleti szobádban nézed a telefonos kívánságszolgálat ünnepi adását. Kérhetnél részleteket a tévé tizenhét esztendeje alatt archivált műsorokból… „Önök kérik - mi teljesítjük”, ajánlják magukat a tévések. Tudod, hogy csalás az egész: már előkészítették, amit majd levetítenek.  

Esztendő múltán, 1975. május 1-jén délelőtt a budapesti dolgozók ünnepi felvonulása közben szokás szerint nyilatkozik János király – ezúttal Szepesi Györgynek –, este fél nyolckor pedig állítólag új, színes főcímmel jelentkezik a Tv-híradó, de ezt elvált feleséged se látja, hiszen ő még mindig azon a fekete-fehér Munkácsyval veszi az adást, amellyel már vagy másfél évtizede…

Újabb évet hagytok magatok mögött. 1976-ban is Moszkva, Budapest, Kádár-nyilatkozat – most Megyeri Károlynak –, e naptól színes az esti tévétorna, persze nektek még mindig fekete-fehér (mindenkinek másutt), este, főműsoridőben Majális csak tévékészítőknek, tehát az Orion, a Videoton és a Gelka dolgozóit látják vendégül a Fészek Klubban…

1977. május 1-jén húszéves születésnapját ünnepli a Magyar Televízió. Ennek jegyében este Húszéves vagyok címmel az Önök kérték 50. adását kapod jutalmul. Pedig szíved mélyén te valamilyen díjra vágysz, hiszen kerek húsz évet töltöttél a tévé előtt… Persze nem kapsz.

Miként harmincéves tévénézői jubileumodon sem, csak – abban az évben agyvérzést. Amikor fölépülsz, magad jutalmazod meg magad: színes tévét veszel. Nyugalmazott mérnök létedre, valamelyest lebénulva, akkor már tévészerkesztő fiadat kéred meg, hogy állítsa be neked. Együtt nézitek a fölvonulást: a külsőségek valóban színpompásak. A belbecs gyanús: János király sápadt.