Híradó mottó
2012. május 24. frissítve 14.57

Tudományos előadás a kémiáról az MTA közgyűlésén

Írta: hirado.hu | 2011. május 02. hétfő 13:06 |
| A+ A- | Megosztás:

Az MTA közgyűlésén Perczel András akadémikus tartott előadást A mikrokozmosz kémiája - a kémia mikrokozmosza címmel a Kémia Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan.

Mikor kerül a kémia a címlapokra? - általában robbanások, tűzesetek, szerencsétlenségek alkalmából - hangsúlyozta Perczel András akadémikus hétfőn, az MTA 181. közgyűlésének első napján A mikrokozmosz kémiája - a kémia mikrokozmosza címmel a Kémia Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan tartott tudományos előadásában. Mint kifejtette, 2011 a Kémia Nemzetközi Éve annak kapcsán, hogy száz éve ismerték el Nobel-díjjal Marie Curie-t két elem, a rádium és a polónium felfedezéséért.

"Marie Curie rendkívüli személyiség volt. Rendkívüli volt olyan értelemben, hogy nagyon kevés női tudóst ismertek el Nobel-díjjal. Még inkább rendkívüli a teljesítménye, ha figyelembe vesszük, hogy milyen kevés tudóst ismertek el két különböző területen a legrangosabb tudományos kitüntetéssel: 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjban részesült a radioaktivitás és a spontán sugárzás felfedezéséért" - ismertette Perczel András, aki Marie Curie munkásságát felidézve beszélt a kémiát felépítő egyedi molekulákról. Az akadémikus bemutatta a klasszikus képletektől a kvantumkémia kvantitatív leírásáig vezető utat, és példák sokaságán keresztül magyarázta el a kémikusoknak napjaink problémáira adott válaszait.

kémiai kísérlet

A vegyészprofesszor megfogalmazása szerint a kémikusoknak mindig is nagy fantáziára, kreativitásra volt szükségük ahhoz, hogy a makrovilágban végzett kísérletek eredményei nyomán következtetni tudjanak arra, mi történik valójában a szemmel már nem látható tartományban, a "mikrokozmoszban". Perczel András szavai szerint bennünk és körülöttünk minden molekuláris szintre bontható, mindennek meg lehet határozni a molekuláris összetevőit.

"A körülöttünk lévő világot szeretnénk feltérképezni, a molekulákat, a mikrokozmosz építőkockáit szeretnénk minél jobban megismerni" - határozta meg a kémikusok feladatait az akadémikus. Perczel András kiemelte, fantasztikus lehetőségekkel bíró tudományterületről van szó. A világszerte intenzíven folyó kutatásoknak köszönhetően a vegyészet ma is hihetetlen lehetőségekkel bír, eredményei sokban hozzájárultak az emberiség életkörülményeinek javításához. Ennek ellenére elismertsége gyakran elmarad valódi jelentőségétől.

"A kedvezőtlen megítélés egyik oka, hogy a kémia általában nem akkor kerül az újságok címlapjára, amikor tudományos eredmény születik, hanem vegyipari baleset alkalmával, ezért a tudományterületet sajnálatos módon sokszor összekeverik a kémia alkalmazóinak hanyagságból elkövetett hibáival" - mutatott rá az akadémikus, aki reméli, hogy a jövőben a kémia egy-egy felfedezés okán is a címlapokra kerül, hogy a Kémia Nemzetközi Éve programsorozatnak köszönhetően változik a tudományággal kapcsolatos társadalmi szemlélet.

Megosztás: