A lítium lassíthatja az Alzheimer-kór kifejlődését
Írta: hirado.hu |
2011. április 29. péntek 15:02 |
Kutatók szerint a bipoláris zavarnál alkalmazott líium lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását.
A bipoláris zavarnál évtizedek óta alkalmazott lítium lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását is - idézte kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Kis létszámú csoportnál - 41 enyhe fokú kognitív zavarral élő, hatvan év feletti embernél - próbálták ki a lítium alkalmazását. (A lítiumot évtizedek óta eredményesen használják az orvosok a mániás depresszió kezelésére.)
A vizsgálatba bevont emberek fele napi 150 milligramm lítiumot szedett, míg a másik fele nem alkalmazta a szert. A British Journal of Psychiatry című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint valamennyi páciensnek romlottak némiképp a kognitív funkciói és a figyelme, ám ennek üteme lényegesen kisebb volt azoknál, akik lítiumot szedtek.
A kutatók mérték az Alzheimer-kór egyik biomarkerének, a foszfo-tau fehérjének mennyiségét is: ennek koncentrációja szintén lassabban emelkedett azoknál, akik szedték a lítiumot. Mindezek alapján Orestes Forlenza és kutatótársai úgy vélik, hogy az Alzheimer-kór kockázatával élő embereknél védőhatású lehet a lítium alkalmazása.