Endeavour - a legfiatalabb űrsikló történelmi missziói

Húsz éves pályafutása alatt, a NASA űrsikló-flottájának legfiatalabb tagja is számos történelmi mérföldkövet tudhat magáénak, a Hubble szemének megmentésétől az űrállomás építéséig.

A NASA legfiatalabb siklója - mely tragédiából született – 1991. április 25-én debütált, amikor kigördült a kaliforniai Rockwell hangárból. Az amerikai űrügynökség ötödik és egyben utolsó, többször felhasználható űrsiklójaként, az Endeavour egy hónappal később érkezett meg a Kennedy Űrközpontba, hogy csatlakozzon a flottához.

Az azóta eltelt két évtizedben, rajtahagyta kézjegyét a történelmen, megmentette a Hubble Űrteleszkópot, életet adott a Nemzetközi Űrállomásnak (ISS), és befejezte a küldetést, melyet lezuhant elődje kezdett meg. Emellett az első afrikai-amerikai nőt és az első házaspárt szállította fel. Most utolsó küldetésére készül egy korszerű kísérlettel, mely megkoronázza eddigi teljesítményét. Mark Kelly, az utolsó misszió parancsnoka szerint, az Endeavour első repülése óta lenyűgöző karriert tudhat magáénak. Kelly és ötfős STS-134 legénysége indul ma este a kéthetes misszióra.

(Fotó: NASA/ Jim Grossmann) 

Az Endeavour a NASA második űrsiklója, a tragikusan elvesztett Challenger – mely 1986. januárjában, 10. küldetése 73. másodpercében robbant darabokra - örökségét folytatta. "Az Endeavour volt a Challenger helyettesítője” – mondja Kelly. „A Challenger balesete után, a Kongresszus jóváhagyta az új űrsikló kifejlesztéséhez szükséges összeget."

Eredetileg a NASA azt tervezte, hogy prototípusát alakítja át a Challenger helyébe. "Akkoriban azt gondoltuk, hogy módosítani tudjuk az Enterprise-t, mely a tesztsikló volt. Végül azért döntöttek az új űrsikló mellett, mert valójában költséghatékonyabb új siklót fejleszteni.” – mondja Kelly.

A főleg a Discovery és Atlantis fejlesztése alatt előre legyártott, tartalék elemekből összerakott ötödik űrsikló, vagy OV-105, 1991-ben készült el. De még szüksége volt egy névre. „Volt egy kisebb verseny is, melynek során eldőlt, mi lesz a neve" - mondja Kelly. 

(Fotó: NASA) 

Az Endeavourt a Kongresszus által kezdeményezett verseny keretében keresztelték meg, melyet diákoknak hirdettek meg. A NASA Űrsikló Elnevezést Projektje 6154 jelölést kapott, több mint 70 ezer diáktól. A győztes nevet 1989 májusában George H. W. Bush elnök jelentette be. Nevét a XVIII. századi vitorlás hajó után nevezték el, melynek segítségével James Cook, brit felfedező feltérképezte a Csendes-óceán déli részét. Az ő Endeavoure 368 tonnát nyomott, 30 méter hosszú és hat méter széles volt. Ezzel ellentétben modern névrokona 78 tonna,  37 méter hosszú és 23 méter széles.

Az Endeavour űrsikló 1992. május 7-én indult első, STS-49 küldetésére, egy évvel azt követően, hogy a Kennedy Űrközpontba szállították. A kilencnapos misszió gyorsan megragadta a világ figyelmét. Feladata az Intelsat-VI kommunikációs műhold megmentése volt, melyet két évvel korábban használhatatlanul alacsony pályára küldtek fel. Az Endeavour legénysége azonban nem tudta megfogni a készüléket a felkínált eszközökkel.

A megoldás a legénység javaslata alapján demonstrálta, hogy három fej – vagy hat kéz – néha jobb, mint kettő. A három embert - Pierre Thuot, Rick Hieb és Tom Akers - felölelő űrséta során fogták be a műholdat. Az űrhajósok az űrsikló rakterében egyfajta emberi háromlábat alkottak a manőverhez. Amint begyűjtötték, az Intelsatot új felső fokozatú hajtóművel látták el, így éppen időben tudta folytatni misszióját, hogy élőben közvetítse az 1992-es nyári olimpiát.

Dan Brandenstein, az Endeavour  parancsnoka szerint izgalmas misszió volt. A legénység műholdmentő  improvizációja sokkal nehezebb – ha nem lehetetlen – lett volna, amennyiben nem áll rendelkezésre a NASA legújabb űrsiklója szolgáltatta stabil platform. "Az Endeavour lenyűgöző volt. Éppen kijött a gyárból, elindultunk vele, és egyetlen hiba sem csúszott a misszióba” – mondja Brandenstein.  

Miközben 1998. május 16-án az első landolására készítette fel az űrsiklót, hullámzó ernyőt engedtek ki farokszárnyából, mely a leglátványosabb biztonsági frissítés volt az űrsikló-flottában, a Challenger elvesztése óta. A tökéletesített kormány- és fékező rendszer mellett – melyet később a Columbia, Discovery és Atlantis is megkapott – a feljavítások lehetővé tették, hogy az űrsiklók rutinszerűen landoljanak Floridában.   

Amikor az Endeavour 1998. szeptember 12-én ismét elindult STS-47-es küldetésére, tovább tágította használhatósági tartományát, és számos kulturális mérföldkő született a nyolcnapos misszió során, többek között japán tudományos kísérletek. A sikló hétfős legénysége először ölelt fel afrikai-amerikai asztronautát - Dr. Mae Jemisont -, valamint az első házaspárt, Mark Lee-t és Jan Davist.

Egy évvel később, ötödik misszióján ismét reflektorfénybe került. 1993 második felében, az STS-61 küldetés során randevúzott a Hubble Űrteleszkóppal. A Hubble rendkívül várt, 1990. április 25-i felbocsátása után kiderült, hogy a teleszkóp elsődleges tükre apró, de jelentős hibával rendelkezik. A 11 napos misszió során a legénység akkor rekordnak számító, öt űrsétát hajtott végre, hogy installálja a módosító optikát és az új tudományos készülékeket. A landolást követő heteken belül a Hubble megindult lenyűgöző és ma is rengeteg felfedezést felölelő sikermisszióján, mely segített meghatározni a fekete lyukak létezését, finomítani az univerzum korát, felfedni a csillag- és bolygóformáló folyamatokat.  

Az űrsikló 1998. december 4-én indult el ismét. Az STS-88-as küldetés 13. missziója volt és az első, melynek során az űrállomás konstrukciójára indult. A 11 nap alatt hat asztronauta installálta az első amerikai és orosz szegmenset az épülő laboratóriumra. Ez volt a Unity és a Zarja. A következő missziók során az Endeavour felszállította az ISS napelem-rendszerének komponenseit, a japán Kibo tudományos modult, tartalék alkatrészeket, kutató felszerelést, és asztronautákat.

(Fotó: NASA) 

20. misszióján felvette azt a fonalat, amely még a Challenger nevéhez fűződött. Az STS-118-as küldetés asztronautái között ott volt Barbara Morgan, korábbi általános iskolai tanár, aki a Challenger küldetésnél Christa McAuliffe tartaléka volt. Morgan 1998-ban csatlakozott ismét az űrügynökséghez és képezte ki magát asztronautának, majd előnyt kovácsolt a lehetőségből, hogy a Challenger utódjával eljusson arra a küldetésre, melynek során felszállították az ISS „gerincoszlopául” szolgáló vázelemet. Az STS-118 az Endeavour számára is visszatérést jelentett a repüléshez, mivel előtte 24 hónapos korszerűsítésen esett át. Ennek során üveg pilótafülkét kapott, és installáltak egy olyan energiaátvivő rendszert, mely lehetővé tette, hogy az állomástól szipkázzon el elektromosságot, így meghosszabbíthassa űrben töltött idejét.

Az Endeavour STS-118 visszatérést Scott Kelly parancsnokolta. Most pedig ikertestvére, Mark viszi el az űrsiklót utolsó küldetésére. A 25. és egyben utolsó repülés során az Alfa Mágneses Spektrométert (AMS) szállítják fel az ISS-re. A 14 napos misszió a NASA újgenerációs legénységi járművéhez – mely alacsony orbitális pályán túlra visz majd asztronautákat -  kifejlesztett, autonóm randevúrendszer első tesztrepülése is lesz. 

(Fotó: NASA/Frankie Martin) 

Ami talán még fontosabb, az Endeavour utolsó küldetése jelenti majd az ISS elkészültét. Az űrkomplexum fejlesztése több mint 12 éve indult. Mark Kelly elmondása szerint, amikor az űrsiklót tervezték, a cél űrállomás építése volt. „A korai években az volt a terv, hogy létrehozzuk ezt az űrkamiont, mely minden alkatrészt képes felvinni orbitális pályára, illetve műholdakat is pályára állít. De eredendően az állomás építése volt a fő célja. Így amikor az ISS vázára installáljuk az AMS-t, a komplexum készen lesz, az Endeavour pedig befejezi azt a feladatot, melyre megszületett.”