Egzotikus növényzet alakulhat ki többcsillagos exobolygókon
Írta: hirado.hu | Forrás: BBC |
2011. április 21. csütörtök 15:37 |
Távoli, lakható bolygókon a növények fekete lombozatot és virágokat fejleszthetnek ki, hogy életben maradjanak – állítja egy új tanulmány.
Az emberi szemnek feketének vagy szürkének tűnő flóra olyan bolygókon fejlődhet ki, amelyek halovány, „vörös törpék” körül keringenek – állítja egy még publikálatlan tanulmány, amelyet a walesi Nemzeti Csillagászati Találkozón ismertetnek. Ez lehetővé tenné, hogy a növények több fényt nyeljenek el a fotoszintézishez, csillaguk fényét használják a szén-dioxid szerves összetevőkké alakítására.
Jack O'Malley-James, a St. Andrews Egyetem doktorandusza és asztrobiológusa a többcsillagos rendszerekre fókuszált, melyekről úgy hiszik, igen elterjedtek az univerzumban. Két-három csillagos – Napszerű és vörös törpecsillagok változó kombinációival - modelleket használt. Ezt követően bolygókat adott a modellekhez, melyek egy vagy több csillag körül keringenek.
A kutatás először is azt feltételezi, hogy a földihez hasonló növényi élet fejlődhet ki egy exobolygó „lakható zónájában”. Az elmélet így az, hogy az ottani fotoszintézis a mi bolygónkon megfigyelthez hasonlíthat – melynek során a növények a Napból érkező energiát használják a szén-dioxid és víz oxigénné, valamint szerves összetevőkké alakításához.
(Fotó: NASA)
Az ilyen bolygókon a flórának nagyon eltérő fényfeltételekhez kell adaptálódnia a fotoszintézis érdekében. A kutató szerint amennyiben egy bolygó két vagy több csillagot felölelő rendszerben helyezkedik el, az többféle energiaforrást tenne elérhetővé a fotoszintézishez. „A csillag hőmérséklete határozza meg színét, ennélfogva azon fény színét, melyet a fotoszintézishez fel lehet használni. Csillagfényük színe alapján, a növények nagyon eltérő módon fejlődhetnek.”
Amennyiben egy bolygó fényforrása elsősorban vörös törpétől származik, a kutató szerint bármilyen növényi élet fekete vagy szürke lenne. Ám vannak ennél egzotikusabb elrendeződések is. Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy a lakható bolygó egy vörös törpétől és egy távolibb, Napszerű csillagtól is kap fényt. Emiatt ugyanazon bolygón a növényi élet kétfajta verziója alakulhat ki. Olyan növények, melyek elsősorban a Napszerű csillag fényét használják, színüket tekintve világosabbak lehetnek, míg a vörös törpe fényét alkalmazók sötétebbek.
„A vörös törpecsillagokkal rendelkező bolygók vegetációja például az emberi szemnek feketének tűnne, a teljes látható hullámhossz-tartományban elnyelné a fényt annak érdekében, hogy annyit gyűjtsön be, amennyit csak lehet.”
„Emellett elképzelhető, hogy az infravörös és ultraibolya sugárzást is fel tudnák használni a fotoszintézishez. A két, mienkhez hasonló csillaggal rendelkező bolygókon, az intenzív csillagkitörésekből származó sugárzás ellen a vegetáció saját "naptejet" fejleszthet ki."