Rövidebb és takarékosabb lesz az idei filmszemle
Írta: hirado.hu | Forrás: Duna TV - Híradó |
2011. április 20. szerda 18:46 |
Egy ideig kétséges volt, megrendezik-e az idei mustrát. Végül rövidebb és takarékosabb lesz a 42. Magyar Filmszemle. Tavaly több mint 48 ezer néző volt kíváncsi a filmekre.
A szokásosnál három hónappal később, május 5-e és 8-a között tartják a 42. Magyar Filmszemlét, Budapesten. Az idei mustra rövidebb és takarékosabb lesz, mint a korábbi években, de a szervezők azt mondják: a filmek minősége nem lesz rosszabb.
Február helyett, májustól lehet csak látni a filmszemle idei logóját. Egy ideig az is kétséges volt, hogy egyáltalán megrendezik-e a szemlét, mert nem volt rá pénz. Most fele annyi pénzből gazdálkodnak, mint egy évvel korábban.
"Azt remélem, hogy ezt nem veszi észre a közönség. Azt remélem, hogy az eddigi öt és fél helyett négy napba szervezett szemlében jól fogja magát érezni, ugyanúgy lesznek díjak, lesz nemzetközi zsűri, és a filmek száma sem kevesebb” – bizakodott Dutrs György kuratóriumi megbízott.
A korábbiakhoz képest a helyszín is változik. A multiplexek helyett az Urániában, a Corvin és Puskin moziban lesznek a vetítések. A belépőjegyek egységesen 500 forintba kerülnek majd.
Rudolf Péter filmje, az Üvegtigris 3 már tavaly december óta látható a mozikban. A szemlén ez is és még több olyan nagyjátékfilm is szerepel, amely már nagy sikereket ért el. Ilyen Kocsis Ágnes: Pál Adrienn című mozija is. A legnépszerűbbek mégis a kisjátékfilmek. Ebből idén 26 jutott be a versenyre.
Tavaly több mint 48 ezer néző volt kíváncsi a filmekre.