Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - A rendkívüli adásnap
Írta: Varga Sándor |
2011. április 11. hétfő 11:35 |
Szépen éltek.
Lavíroztok munkától kikapcsolódásig: te tíz perc alatt sétálsz haza a munkahelyedről, esős-havas időben is kutyagolsz a Reviczky utcától a Szentkirályi utcán át az Üllői útig. Ott villamosra szállsz, viteted magad két megállót, aztán a Symphonia eszpresszó előtt leszállsz. Ha hazaértek, váltotok néhány szót nagyszülővel, gyerekkel, hetente öt estén pedig – hétfő és péntek kivételével, mert akkor nincs adás – tévét néztek.
Később már pénteken is.
Hétfőnként meg – már aki – csak jóval-jóval később.
De azért néha olyankor is. 1961. szeptember 25-én például fél nyolc előtt tíz perccel kapcsolják nektek az Erkel Színházat: a Budapesti Zenei Hetek megnyitó hangversenyét közvetítik! A műsoron Liszt Faust-szimfóniája és Bartóktól a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára.
Megy a tévé, és ti zeneszóra zsugáztok.
Néhány hét elteltével, október 24-én szimpla römipartira készültök, mert a műsorújság aznapra nem jelez semmit. Ám Dabóczy Zsófi néni beszól, kapcsoljátok be a készüléket, mert a Magyar Népköztársaság váratlanul megállapodott a testvéri Szovjetunióval, hogy mi, magyarok is egyenes adásban láthatjuk a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII., rendkívüli kongresszusának megnyitó ülését!
A körmötöket nem rágjátok le ugyan az izgalomtól, de azért ez alkalommal emberhangra zsugáztok: hátha valami világraszólót jelentenek be. Mert az alaposan emlékezetetekbe vésődött, hogy 1956 februárjában, a XX. kongresszuson, miket mondott Hruscsov…! Ez meg, ugye, mégis rendkívüli kongresszus…
Egyrészt nyilvánosan elítélik Sztálint. Másrészt kimondják, hogy a szovjet állam össznépi állam, és a cél 1980-ig a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának megteremtése.
– Hurrá – mondja anyósod, és bedobja neked a nyerő lapot.
Aztán lepörög ismét néhány hét, elmúlik a karácsony, és az új esztendő januárjának 29. napján fél nyolctól fél tízig ismét élő közvetítés az Erkel Színházból! Esetetekben a leningrádi filharmonikus zenekar hangversenyéről.
Kezditek megszokni a zsugázást zeneszóra, bár szerinted speciel a világvevő rádiótoknak szebb a hangja, mint a Munkácsy tévéteknek, minek folyományaként te szívesebben rádióznál hétfő estéken.
De az áram olcsó, a tévékészülék meg elnyűhetetlen.
És annak ellenére, hogy idejekorán hozzáedződtök: a hétfő adásszüneti nap – ott motoszkál bennetek: minden szabály arra találtatott ki, hogy időnként legyen mit megszegni.
Ennek szellemében telnek a hatvanas-hetvenes évek.
Ám 1980. május 26-ra, hétfőre remek műsort ígérnek! Nem is sejtitek, mi szolgáltat hozzá apropót. Aztán, egyszer csak, este nyolc után, amikor épp vetíteni kezdik az Aelita című fantasztikus filmet, megszakítják az adást, és váratlanul bejelentik: a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén magyar űrhajós indult útnak!
Elkerekül a szemetek.
Egy ország ül a tévé előtt.
Magyarország mennybe szállásával köszöntenek be a nyolcvanas évek. János király, aki otthon nem is tart tévét, egyre öregebb és gyöngébb, egyre többször lehet kijátszani az éber figyelmet. 1986. január 13-án például fél hattól hat órán át adják le – fölvételről, felére szerkesztett változatban – a karácsony utáni Élő segély Afrikáért című, kétnapos, könnyűzenei koncert anyagát. A matériát a Budapest Sportcsarnokban rögzítették 1985. december 26-án és 28-án, mintegy kétszáz honi zenész közreműködésével.
Aztán fölpörögnek a nagy- és a kisvilágban az események, egyre többször érdemes hétfő estére is rendkívüli híradót összeállítani. Ha meg híradó van, a műsorszerkesztők odabiggyesztenek elé meg mögé még valamit.
Lassan-lassan eljár fölöttetek az idő. Már elváltál, a gyerekeid már fölnőttek, néha virágot viszel apósod és anyósod sírjára – még nem sejted, hogy elvált feleségeddel együtt velük fogsz nyugodni –, amikor egy nyugdíjas-találkozón szóba jön, hogyan is volt valaha a rendkívüli adásnapokkal.
– Furcsa – tűnődik el Sárossy Dezső. – Kádárral született a tévé. Aztán Kádár kihalt alóla, illetve hát, fogalmazzunk úgy, a tévé túlélte.
– Kádár ragaszkodott hozzá, hogy hétfőn ne legyen adás – fűzi hozzá Reményi Péter. – Azt mondta, a hétfő maradjon a családé.
– Állítólag nem is Kádár, hanem a felesége – mondja Gabos Gyuri.
– Ahogy Kádár napja lemenőben, úgy a hétfői adásnapé följövőben – dúdolod te.
– Különös összjátéka a sorsnak. Különös – mereng tovább Sárossy Dezső.
– Véletlenek márpedig nincsenek – jelenti ki Gabos Gyuri.
Még nyugdíjasként is ő a főnök, nem vitatkoztok vele, hagyjátok annyiban az egészet.