Ősi korallokkal vizsgálják a karibi zátonyok sorsát

A klímaváltozásról már széles körben úgy hiszik, hogy világszerte negatívan befolyásolja a korallzátony-ökoszisztémákat, ám a hosszú távú hatásokat nehéz előre jelezni.

A Miami Egyetem kutatói karibi korallok geológiai adatait alkalmazzák, hogy felismerjék, a zátony ökoszisztémák hogyan reagálhatnak arra a klímaváltozásra, melyet erre az évszázadra várnak. A vizsgálat eredményei a Geology folyóiratban jelentek meg.

A pliocén korszak – több mint 2,5 millió évvel ezelőtt – némi betekintést nyújthat abba, hogyan nézhetnek ki a korallzátonyok a jövőben. A szén-dioxid és a korszak globális középhőmérsékleteinek becslései hasonlóak azon környezeti feltételekhez, melyeket az elkövetkező 100 évben várnak – mondja James Klaus, a projekt vezető kutatója. "Amennyiben a elkövetkező évszázad tényleg visszatérés lesz a pliocén feltételekhez, a korallok valószínűleg életben maradnak, míg egy jól szervezett zátony talán nem” – mondja Klaus. „Ez hátrányos lehet a halak- és tengeri állatok azon fajaira nézve, melyek élőhelyét a zátonystruktúra adja."

A vizsgálat kilenc karibi országban vizsgálta meg a korallközösségek fosszilis adatait, hogy jobban megismerjék ezen ökoszisztémák természetét a pliocén korszakban. Manapság a fosszilis zátonyok gyakran a tengertől messze találhatóak, útépítéseknél, kőfejtéseknél, vagy folyókanyonokban a felszínre kerülve a geológiai folyamatok, vagy a magasabb, ősi tengerszint miatt.

A megkövesedett zátonyok tanulmányozásával a kutatók lenyűgöző különbségeket fedeztek fel a modern és a pliocén kori korallközösségek között. A pliocén korszakot a szabadon élő korallok jelentős sokfélesége jellemezte. A legtöbb zátonylakó rokonnal ellentétben, ezek a korallok nem a tengerfenékhez kötődve élnek. A szabadon élő fajok jól alkalmazkodtak a pliocén meleg, tápanyagokban gazdag tengereihez. 8-4 millió évvel ezelőtti időszakban, az új, szabadon élő korallfajok kialakulásának aránya valószínűleg kétszerese volt más korallfajokénak.

Azonban a szabadon élő fajok a tengervíz hűlésével, a tápanyagszintek csökkenésével, és a megfelelő élőhelyek eltűnésével hirtelen kihalást tapasztaltak meg a karibi térségben. A pliocén alatt a régióban élő 26 faj közül mindössze kettő maradt meg napjainkig. A modern karibi korallfauna főleg azon korallfajokból áll, melyek túlélték ezt a kihalási eseményt.

A kutatók azzal érvelnek, hogy a jelenleg zajló klímaváltozás hatásai emlékeztetnek a pliocén alatt fennálló feltételekre, és ellenkezői azon környezeti tényezőknek, amelyek a kihalást előidézték, és elősegítették a modern karibi korallok kifejlődését. A kérdés így az, a karibi korallfauna hogyan reagálhat a pliocénszerű feltételek visszatérésére még ebben az évszázadban? A pliocén szabadon élő fajai jól alkalmazkodnának az évszázadra előrevetített  feltételekhez. Azonban a modern zátonyépítő korallfauna valószínűleg nem – magyarázza Donal McNeill, a vizsgálat társszerzője.  

A klímaváltozás emellett megnövelheti a tápanyagok mennyiségét az óceánokban, ezzel elősegíti a tengeri élővilág populációinak felvirágzását, amely a korallokat finom fehér homokká degradálná, az úgynevezett bioerózió folyamata révén. A legnagyobb arányú bioerózió érintette terület korallzátonyait érné a legtöbb behatás. Azon korallzátonyok, melyek 30-150 méteres mélységben nőnek, a meszesedés és bioerózió kisebb mértékét tapasztalhatják meg, így kevésbé érintettek.